Előszó: Gáza, az emberiség és a világ erkölcsi összeomlása
A 2023–2024-es évek lerombolták az utolsó illúziókat is. A Gázából érkező képek — teljesen elpusztított városrészek, morzsák után nyúló éhező gyermekek, szétrombolt kórházak — nem a háború véletlen tragédiái. Ezek egy olyan rendszer logikus következményei, amely az elnyomásra, a kegyetlenségre és a büntetlenségre épül.
A növekvő nemzetközi felháborodás ellenére a nyugati politikai vezetés nagy része továbbra is fegyverekkel látta el az elnyomókat, fedezte a háborús bűnöket, és mentegette a menthetetlent. Azok a globális intézmények, amelyeket a második világháború borzalmaira válaszul hoztak létre, hogy megakadályozzák az ilyen jellegű rémtetteket, megbénulva vagy épp cinkosan szemlélték az eseményeket.
Ez a dokumentum nem pártpolitikai kiáltvány. Ez erkölcsi ellenállás.
Nem kívánja eltagadni vagy relativizálni egyik közösség — sem az izraeli, sem a palesztin — szenvedését. Minden ártatlanul elveszett élet tragédia.
Ám amikor a hatalmi egyensúly ennyire torz, amikor az elnyomás napi szintű és rendszerszintű, amikor a jogot és az emberiességet nyíltan sárba tiporják, akkor a hallgatás bűnrészessé válik.
Nem hallgatunk.
Nem fogadjuk el a tömeges halálozás normalizálását.
Két dolgot fontos tisztázni a továbblépés előtt
Világosan, hangosan és megalkuvás nélkül ki kell mondani:
Nem minden zsidó cionista.
Nem minden cionista zsidó.
A cionizmus bírálata nem antiszemitizmus.
A zsidóság — egy ősi, mély és sokszínű vallási civilizáció — nem azonos a cionizmussal — egy modern, politikai, gyarmatosító ideológiával, amely a 19. századi Európában született.
A cionizmus és a zsidóság összemosása veszélyes hazugság. Ez a hazugság arra szolgál, hogy:
Megvédje az izraeli apartheidet a jogos kritikától.
Minden kritikust antiszemitának bélyegezzen.
Világszerte veszélybe sodorja a zsidó közösségeket azáltal, hogy biztonságukat egy etnonacionalista államhoz köti.
Antiszemitizmus, ha a zsidóság egészét felelőssé tesszük az izraeli kormány tetteiért.
Ugyanígy hazug állítás, hogy az izraeli háborús bűnök elítélése a zsidógyűlölettel lenne egyenlő.
Zsidó közösségek világszerte — és magában Izraelben is — sokszínűek, és gyakran kritikusak az izraeli politikával szemben.
Számos zsidó hang — vallásos, szekuláris és progresszív — szót emel az apartheid, a gyarmatosítás és minden formájú embertelenség ellen.
A felelősséget a cionizmusnak, a nacionalista projektnek kell viselnie. Nem a zsidóságnak. Nem a zsidó identitásnak.
Ez a dokumentum határozottan fellép:
Az antiszemitizmus,
Az iszlamofóbia,
A rasszizmus,
És mindenfajta embertelenség ellen.
Hűségünk nem egyetlen államhoz, etnikumhoz vagy ideológiához köt bennünket. Hűségünk az emberi méltósághoz szól — bárhol is tapossák azt el.
A cionizmus nem a zsidóság
Az izraeli politika — vagy akár a cionizmus mint politikai mozgalom — bírálata nem antiszemitizmus. Elengedhetetlen, hogy a világ zsidó közösségeinek méltóságát és biztonságát megvédjük attól a következménytől, amit Izrael állam tettei kiválthatnak.
A cionizmus egy politikai projekt, amely a 19. századi Európában született, célja pedig egy zsidó állam létrehozása volt, elsősorban gyarmatosításon keresztül.
A zsidóság egy hit, egy civilizáció, és egy népi identitás, amely évezredekre nyúlik vissza.
Sok zsidó — történelmi időkben és napjainkban is — vallási, etikai vagy politikai okokból elutasítja a cionizmust. Ultraortodox csoportok (mint például a Neturei Karta), szekuláris anticionisták és progresszív zsidó mozgalmak régóta azt vallják, hogy a cionizmus kisajátította a zsidóság erkölcsi alapjait.
Nem minden zsidó cionista.
Nem minden cionista zsidó.
Izrael tetteinek összemosása a zsidó identitással ártatlan embereket sodor veszélybe, és vallási köntösbe csomagolt háborús bűnöket próbál elrejteni.
A zsidó közösségekkel való valódi szolidaritás azt jelenti, hogy elutasítjuk ezt a veszélyes összemosást, miközben következetesen fellépünk az elnyomás ellen, bárhol is történjen.
Bevezető: Az elnyomás új architektúrája
Izrael gázai hadjárata nem egy elszigetelt konfliktus. Ez több mint 75 év rendszerszintű kisajátításának, elkülönítésének, jogfosztottságnak, és egy őslakos nép brutalizálásának csúcspontja.
Ez a dokumentum feltárja:
Hogyan nyújt ma az izraeli apartheid a palesztinoknak kevesebb jogot, mint amennyi a fekete dél-afrikaiaknak volt az apartheid alatt — sőt, talán még annál is kevesebbet.
Hogyan vált normalizálttá a "bakancs nélküli megszállás": éheztető blokádokon, telekommunikációs elszigetelésen és a civil infrastruktúra szándékos lefojtásán keresztül.
Hogyan született meg a palesztin ellenállás nem puszta ideológiából, hanem évtizedes elnyomás után — az ENSZ szerint az ilyen fegyveres harc törvényes, ha gyarmati uralom alatt álló népekről van szó.
Hogyan volt előre látható, kihasznált és fegyverként használt a 2023. október 7-i tragédia az izraeli politikai vezetők részéről, akik politikai túlélésükhöz a Hanibál-direktíva újbóli alkalmazásától sem riadtak vissza — ez izraeli civilek izraeli fegyveresek általi megölését is eredményezte.
Hogyan torzítja el az amerikai politikát az AIPAC és az evangéliumi keresztény cionizmus, amelyek feltétel nélküli támogatást biztosítanak Izraelnek — gyakran nem zsidóbarátságból, hanem apokaliptikus vallási vízióik beteljesülése érdekében.
Hogyan épült ki az USA–Izrael fegyverkereskedelmi hálózat: a „katonai segély” nagy része visszakerül amerikai fegyvergyártókhoz, miközben Izrael „palesztinokon tesztelt” technológiaként adja el hadifelszereléseit.
Hogyan vált az izraeli hadsereg vallásilag radikalizálttá, és hogyan hajt végre rendszerszintű kegyetlenséget, kínzást és dehumanizálást egy felsőbbrendűségi, messianisztikus vízió nevében.
Hogyan lett a globális polgári engedetlenségi mozgalom — különösen a Bojkott, Tőkekivonás és Szankciók (BDS) kampány — elkerülhetetlen békés válasz az intézményi kudarcokra, hasonlóan a dél-afrikai apartheid elleni nemzetközi ellenálláshoz.
Hogyan próbálja a "Hasbara" propagandagépezet átírni a történelmet, elfojtani az ellenvéleményt, és erkölcsileg kimeríteni a világot, hogy elfogadjuk az elfogadhatatlant.
Ez az emberiség válaszútja.
Vagy megvédjük az alapvető emberi jogokat, a nemzetközi jogot és az emberi méltóságot —
vagy hagyjuk, hogy a kegyetlenség gépezete burjánzásnak induljon, és Gázát minden ellenállás jövőbeli sorsának mintájává tegye: éheztetés, megsemmisítés, propagandagyőzelem.
Az illúziók ideje lejárt.
Eljött az igazság és a cselekvés ideje.
1. rész: A modern apartheid megértése
Apartheid – akkor és most
Az apartheid nem csupán fogalom a dél-afrikai múlt történelméből. Ez egyben jogi definíció a nemzetközi jogban: egy faji, etnikai vagy nemzeti csoport szisztematikus elnyomása és uralma egy másik felett, azzal a céllal, hogy ezt az uralmat fenntartsa.
Izraelben és az elfoglalt palesztin területeken ma az apartheid nem csupán egy címke — hanem egy dokumentált, napi szinten megtapasztalt valóság.
A vezető emberi jogi szervezetek — köztük a Human Rights Watch, az Amnesty International, a B’Tselem (izraeli jogvédő szervezet), valamint számos ENSZ-tisztviselő — mind kijelentették, hogy Izrael apartheid rendszert működtet.
Az izraeli állam elnyomó gépezete több pilléren működik:
Kettős jogrendszer: Az izraeli telepeseket a polgári izraeli jog védi a megszállt Ciszjordániában, míg a palesztinokat katonai jog alapján ítélik el katonai bíróságokon — a 99% feletti elítélési arány mellett.
Különálló és egyenlőtlen jogok: A palesztinok — még azok is, akik izraeli állampolgárok ("izraeli arabok") — diszkriminatív törvények hálójában élnek, különösen az oktatás, földtulajdon, lakhatás, politikai kifejezés és mozgásszabadság területén.
Területi széttöredezettség: A palesztinokat elzárt enklávékba kényszerítik, ellenőrzőpontokkal, falakkal és telepesblokkokkal körbevéve — szándékosan ellehetetlenítve politikai és gazdasági érvényesülésüket.
Demográfiai mérnökség: Izrael törvényei világszerte támogatják a zsidó bevándorlást, míg a palesztin menekültek visszatérési jogát megtagadják — kizárólag etnikai alapon.
A cél világos: zsidó többség biztosítása minden áron — függetlenül attól, mekkora emberi szenvedéssel jár.
Izrael palesztin állampolgárai: másodrendűek saját hazájukban
Izrael 1967 előtti határain belül is a palesztin állampolgárok — a lakosság kb. 20%-a — strukturált egyenlőtlenségben élnek.
Ők:
Diszkriminatív építési és területrendezési szabályozásoknak vannak kitéve, amelyek elfojtják városaik és falvaik fejlődését.
Súlyosan alulfinanszírozott oktatásban, egészségügyben és infrastrukturális fejlesztésekben részesülnek a zsidó közösségekhez képest.
Családegyesítési törvények áldozatai: nem köthetnek házasságot Gázából, Ciszjordániából vagy környező arab országokból származó személyekkel anélkül, hogy jogi akadályba ne ütköznének.
Politikai zaklatásban részesülnek: palesztin pártokat rendszeresen delegitimálnak, politikusaikat megpróbálják kizárni a választásokból.
Kulturális elnyomással néznek szembe: a Nakba (a palesztin kisemmizés 1948-as tragédiája) nyilvános megemlítését törvény bünteti.
Az üzenet egyértelmű: a palesztinok létezhetnek Izraelben, de csak mint megtűrt, örökösen marginalizált alanyok — nem mint egyenrangú polgárok.
Választások és a demográfiai félelem
Az izraeli politikai életet mélyen áthatja a demográfiai paranoia:
A palesztin állampolgárok növekvő számát „veszélynek” tekintik az állam „zsidó karakterére” nézve.
A politikusok nyíltan beszélnek „lakosságcsere” tervekről — vagyis a palesztin állampolgárok kényszerű kitelepítéséről más területekre.
Minden választási kampányban felbukkan burkolt vagy nyíltan rasszista retorika, amely az arab szavazók részvételétől óva int.
Az első számú prioritás nem a demokrácia, hanem az etnokratikus hatalom fenntartása.
Demokrácia a zsidóknak. Etnokrácia a palesztinoknak.
Ez nem demokrácia. Ez apartheid — a lehető legvékonyabb fátyol mögé rejtve.
Megszállás bakancs nélkül: Gáza és az uralom új arca
Izrael azt állítja, hogy 2005-ben „kivonult” Gázából. A valóságban Gáza a világ legnagyobb szabadtéri börtönévé vált:
Izrael ellenőrzi a légteret, a tengeri határokat, az áramellátást, a távközlést, az élelmiszer- és építőanyag-behozatalt, valamint az orvosi eszközöket.
Gáza kalóriaszabályozási politikáknak van alávetve — ahogyan izraeli belsős dokumentumok is mutatják: a cél „diétára fogni a palesztinokat anélkül, hogy meghaljanak”.
A vízhálózatot, pékségeket, szennyvíztisztítókat és kórházakat rendszeresen célba veszik a katonai támadások során — a túlélést napi küzdelemmé változtatva.
Az építőanyagok súlyosan korlátozottak, így a lebombázott házak, iskolák és klinikák nem épülhetnek újjá.
Ma a megszállás nem járőröző katonákban ölt testet, hanem minden létfontosságú szükséglet szisztematikus megfojtásában.
Ez az apartheid falak nélkül — technológiával, blokádokkal és távvezérelt pusztítással érvényesítve.
Egy szisztematikus, szándékos politika
Az izraeli apartheid nem a rendszer hibája. Ez maga a rendszer.
Ez a rendszer az alábbiakkal lett bebetonozva:
A Nemzetállam-törvény (2018): Alkotmányos szinten határozza meg Izraelt a zsidó nép — és csak a zsidó nép — nemzetállamaként.
Katonai parancsok a megszállt területeken, amelyek átfogó hatalmat adnak az izraeli katonáknak a palesztin emberek élete felett.
Telepek terjeszkedése, amely szétzúzza a palesztin államiság lehetőségét — nem véletlenül, hanem szándékosan.
Az izraeli vezetők — a szélsőjobboldali telepesektől az úgynevezett „centristákig” — már régen felhagytak a kétállami megoldás valódi keresésével. Céljuk a zsidó felsőbbrendűség fenntartása a történelmi Palesztina teljes területén — határozatlan ideig.
Ez apartheid — nem csupán a gyakorlatban, hanem az ideológiában is.
Az izraeli társadalom eltorzulása
Az apartheid nemcsak az áldozatait pusztítja. Az elnyomót is deformálja és brutalizálja.
Az izraeli társadalom, amelyet áthat a militarizmus, vallási nacionalizmus és felsőbbrendűségi indoktrináció, egyre inkább elfogadja:
A nyílt felszólításokat etnikai tisztogatásra.
A vallási messianizmust, amely igazolja a tömeges erőszakot.
A növekvő „hegytetői ifjúság” (hilltop youth) telepesmozgalmat, amely pogromokat hajt végre palesztin falvak ellen — gyakran az izraeli hadsereg védelme vagy aktív támogatása mellett.
Ebben a gyűlölet üstjében Izrael megmaradt demokráciája belülről rohad el.
🧭 1. rész zárása
Az apartheid nem metafora. Ez a palesztin valóság élő, vérző valósága — szándékos pontossággal kivitelezve, hazugságokkal védelmezve, külföldi hatalmak pénzéből finanszírozva.
A világ egykor mozgósította magát a dél-afrikai apartheid ellen.
A kérdés most az: van-e bátorságunk — és őszinteségünk — hogy ugyanolyan tisztán és határozottan nézzünk szembe az izraeli apartheiddel?
A jövő múlik a válaszunkon.
2. rész: A humanitárius katasztrófa Gázában (2023–2024)
Az ostromtól az éheztetésig: Amikor a szenvedést fegyverként használják
Amikor az izraeli vezetés 2023. október 7. után „teljes ostromot” hirdetett Gáza ellen — elzárva az élelmet, vizet, áramot és üzemanyagot —, akkor a világ egyik legkegyetlenebb blokádját teljes körű, civilek elleni háborúvá fokozta.
Élelem: Az élelmiszerszállítmányokat gyakorlatilag teljesen leállították. Az éhínség különösen Gáza északi részén rohamosan terjedt.
Víz: A víztisztító üzemeket lebombázták. A palackozott víz szállítását blokkolták. A civilek sós, szennyezett vizet voltak kénytelenek inni — tömeges megbetegedésekhez vezetve.
Áram: Gáza egyetlen erőműve összeomlott. A kórházak időszakosan működő, hibás generátorokon próbáltak működni. Inkubátorok, dialízisgépek, műtők hallgattak el.
Gyógyszerek: Az alapvető gyógyszerek, antibiotikumok, altatók és sebészeti eszközök elfogytak — miközben a tömeges sérültek ellátása óriási kapacitásokat igényelt, különösen a súlyos és komplex testi sérülések kezelése miatt.
Ez nem járulékos kár volt. Ez egy tudatos politika: „olyan körülményeket teremteni, amelyek miatt a lakosság Hamasz ellen fordul” — ismerte el a Dahiya doktrína - egy izraeli katonai stratégia.
A valóságban ez 2,2 millió civilt — fele gyerek — büntetett kollektívan azért, mert rossz helyen születtek.
Az ostrom emberi szükségleteket fegyverré alakította:
Éhség. Szomjúság. Betegség. Rettegés.
A ledöngölt föld: A civil infrastruktúra szisztematikus megsemmisítése
A következő bombázási kampány példátlan volt a brutalitásában és méretében.
Teljes negyedek lettek eltörölve a föld színéről.
Kórházakat bombáztak annak ellenére, hogy GPS-koordinátáikat előzetesen megosztották az izraeli hadsereggel.
Menekülttáborokat — ENSZ által kijelölt létesítményeket — többször is eltaláltak.
Segélykonvojokat és menedékhelyeket támadtak, gyakran ismételten.
A légi felvételek szerint Gáza sűrűn lakott városrészei porrá és hamuvá váltak.
2024 elejére:
Több mint 30 000 palesztin halt meg, túlnyomórészt civilek — köztük több mint 13 000 gyermek.
Több mint 70 000 sebesült, katasztrofális orvos- és gyógyszerhiány közepette.
1,9 millió ember vált hajléktalanná — a teljes lakosság szinte egésze —, sokan többször is menekülni kényszerültek, mivel a „biztonságos zónákat” is bombázták.
2025 május 1-jéig a Gázai övezetben az izraeli hadműveletek következtében a palesztin halálos áldozatok száma meghaladja az 52 000 főt.
A halálos áldozatok tényleges száma azonban valószínűleg ennél is magasabb, mivel több ezer ember továbbra is eltűntként van nyilvántartva. A Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint több mint 10 000 holttest lehet még mindig a romok alatt, amelyeket a folyamatos bombázások és a mentési munkálatok akadályozása miatt nem sikerült kiemelni . Ez a helyzet tovább nehezíti az áldozatok pontos számának meghatározását, és súlyosbítja a humanitárius válságot az övezetben.
A létfenntartó rendszerek — pékségek, piacok, víztisztítók — célzott megsemmisítése egyértelmű stratégiai célt jelzett:
Megroppantani a lakosság ellenállását azáltal, hogy lehetetlenné teszik a civil életet.
Az éheztetés mint háborús bűntett
A nemzetközi jog szerint az éheztetés, mint hadviselési módszer, háborús bűncselekménynek minősül.
2024 januárjára:
Műholdfelvételek igazolták a gázai mezők és termőföldek szándékos felégetését.
A gázai partvidék mentén halászhajókat semmisítettek meg rendszerszerűen.
Segélyszállítmányokat blokkoltak, késleltettek, rongáltak meg vagy nyitottak rájuk tüzet.
UNRWA raktárakat bombáztak ki.
Az ENSZ, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és független újságírók éhínség közeli állapotokat dokumentáltak:
Csontvázzá soványodott gyermekek.
Anyák, akik már nem tudnak szoptatni.
Idősek és újszülöttek, akik megelőzhető okokból haltak meg.
Az ENSZ kijelentette: az éhínség küszöbön áll — nem természeti katasztrófa miatt, hanem ember által előidézett ostrom és pusztítás következtében.
Ez az éheztetés mint fegyver alkalmazása volt — lakosságcsökkentésre, megtörésre és uralomra.
Kényszerű kitelepítések: etnikai tisztogatás valós időben
A nemzetközi jog szerint a civilek kényszerű áttelepítése — még háborús helyzetben is — háborús bűncselekmény.
Gázában az izraeli bombázások tömeges evakuálásokat rendeltek el — majd az úgynevezett „biztonságos zónákat” is lebombázták. A civilek egy mesterségesen létrehozott halállabirintusba kerültek: terelgetve, terrorizálva, éheztetve és célba véve.
Ami történik, az nem csupán válogatás nélküli vérontás. Ez etnikai tisztogatás kísérlete — a Gáza lakosságának félelem és pusztítás általi eltávolítása, a Negyedik Genfi Egyezmény megsértésével.
Kényszerű kitelepítés, éheztető ostromok, otthonok lerombolása — ezek nem elszigetelt bűncselekmények. Ezek egy integrált eltörlési stratégia részei.
Az egészségügy célkeresztben: orvosi eltörlés kampánya
A nemzetközi humanitárius jog szerint a kórházak védett létesítmények — még háború idején is.
Izraeli erők mégis elsődleges célpontként kezelték a gázai kórházakat:
Al-Shifa kórházat, Gáza legnagyobb egészségügyi intézményét többször is megrohamozták, körbezárták, és végül működésképtelenné tették.
Al-Quds kórházat körbevették, ostromolták, bombázták.
Al-Ahli Arab kórházat lebombázták — egyetlen éjszaka alatt több száz halott.
Az izraeli hatóságok a támadásokat azzal indokolták, hogy Hamasz „parancsnoki központokat” rejtettek a kórházak alatt. Azonban független vizsgálatok — mint a CNN, BBC, Amnesty International — nem találtak olyan bizonyítékot, amely igazolná a pusztítás mértékét.
Az Egészségügyi Világszervezet 2024 márciusára kijelentette, hogy Gáza egészségügyi rendszere szisztematikusan megsemmisült.
Egy gázai orvos keserűen foglalta össze:
„Már nem életeket mentünk. Halált nézünk végig — ipari léptékben.”
A hatalmasok hallgatása — és a lelkiismeret kiáltása
A növekvő számú bizonyítékok ellenére a nyugati kormányok — különösen az USA, Németország és az Egyesült Királyság — továbbra is védelmet nyújtottak Izraelnek diplomáciailag és katonailag:
A fegyverszállítások zavartalanul folytatódtak.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójoggal akadályozták meg a tűzszüneti határozatokat.
A „önvédelem” narratívája uralta a médiát, miközben a civil áldozatok száma az egekbe szökött.
Ám a Globális Dél országaiban — és egyre több nyugati állampolgár körében — világossá vált az igazság:
Ez nem háború volt. Ez mészárlás volt.
És a történelem emlékezni fog: ki állt félre — és ki mert szólni.
🧭 2. rész lezárása
A gázai humanitárius katasztrófa nem a háború véletlen következménye volt. Ez tudatos politikai döntések eredménye volt — olyan politikáé, amelyek megalázásra, éheztetésre, kitelepítésre és végső soron egy nép eltüntetésére irányultak, amely nem hajlandó eltűnni.
Gáza romjai közt a világ nemcsak palesztin testeket lát szétszaggatva, hanem:
a nemzetközi jog megtört ígéreteit,
a globális lelkiismeret összeroppanását.
Ez az, amikor az apartheid korlátlanul tombolni kezd.
És ha nem állítjuk meg, nem Gázánál fog megállni.
Photo - https://www.middleeastmonitor.com/20240607-un-agency-urges-probe-into-all-israel-violations-against-united-nations-in-gaza/
3. rész: Az ENSZ-határozatok szisztematikus figyelmen kívül hagyása
A büntetlenség mintázata
1948 óta Izrael több ENSZ-határozat megsértése miatt került a nemzetközi szervezet célkeresztjébe, mint szinte bármely más állam. És mégis — szinte egyik sem került végrehajtásra.
Izrael és az ENSZ kapcsolatának története a következmények nélküli szembeszegülés története, amelyet hatalmas szövetségesek — mindenekelőtt az Egyesült Államok — védelmeznek.
Fontos ENSZ-határozatok, amelyeket Izrael megszegett vagy figyelmen kívül hagyott
Néhány a legfontosabb és leghosszabb ideje figyelmen kívül hagyott határozatok közül:
ENSZ Közgyűlés 194. számú határozat (1948): Megerősíti a palesztin menekültek visszatérési jogát vagy kártérítéshez való jogát.
Izrael folyamatosan elutasította ezt a jogot, holott az ENSZ-hez való csatlakozásának egyik feltétele volt.ENSZ Biztonsági Tanács 242. számú határozat (1967): Felszólít Izrael visszavonulására az 1967-es háborúban elfoglalt területekről.
Izrael ehelyett megszilárdította a telepeket, sőt részben annektálta a Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem egyes részeit.BT 338. számú határozat (1973): Fegyverszünetet követel a Jom Kippuri háborúban és a 242. számú határozat végrehajtását sürgeti.
Izrael tovább folytatta a megszállást és a telepbővítést.KGY 3236. számú határozat (1974): Megerősíti a palesztin nép elidegeníthetetlen jogát az önrendelkezésre és függetlenségre.
BT 465. számú határozat (1980): Az izraeli telepek létrehozását „kirívó nemzetközi jogsértésnek” minősíti.
BT 478. számú határozat (1980): Elítéli Izrael kijelentését, miszerint Jeruzsálem „oszthatatlan és egységes” főváros.
Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye (2004): Illegálisnak nyilvánítja az izraeli „elválasztó falat” Ciszjordániában, és annak lebontását rendeli el.
Izrael inkább tovább bővítette a falat.BT 2334. számú határozat (2016): Megköveteli a telepbővítések leállítását, és ismételten illegálisnak nyilvánítja azokat.
Azóta a telepépítés gyorsult.
Ezek a határozatok nem javaslatok. A nemzetközi jog szerint a Biztonsági Tanács határozatai kötelező érvényűek, a Nemzetközi Bíróság véleményei pedig jelentős súllyal bírnak.
Izrael azonban sorozatosan figyelmen kívül hagyta őket — az USA Biztonsági Tanácsban alkalmazott vétójoga által védelmezve.
Figyelmen kívül hagyott figyelmeztetések: elítélések katalógusa
Izrael nemzetközi jogsértéseinek története nem elszigetelt jelenség. 1948 óta több mint 100 ENSZ-határozat ítélte el Izrael tetteit — a jogellenes megszállást, az aránytalan erőszakot, a telepbővítéseket és az emberi jogok megsértését.
Példák:
KGY 194 (1948): A palesztin menekültek visszatérési jogának követelése — mindmáig megtagadva.
KGY 3236 (1974): A palesztin nép önrendelkezési jogának elismerése.
A határozatok sorozatos semmibevétele — különösen az amerikai védelem mellett — aláássa a nemzetközi jog egész rendszerét.
Egy olyan rendszer, amely nem képes számon kérni a legnagyobb jogsértőket, nem igazságszolgáltatás rendszere — hanem a büntetlenség színpada.
A vétójog ereje: apartheid védelme
1972 óta az Egyesült Államok több mint 45 alkalommal használta vétójogát az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy megóvja Izraelt a nemzetközi elszámoltathatóságtól.
Példák:
Telepbővítés leállítását követelő határozatok megvétózása.
Civilek elleni támadásokat elítélő határozatok megvétózása.
Nemzetközi védelmi erők bevetését követelő határozatok megvétózása.
Gázai tűzszüneteket sürgető határozatok megvétózása.
Ez az állandó védelem működésképtelenné tette az ENSZ-t, és a határozatokat szimbolikus gesztusokká silányította.
Az izraeli vezetők, bátorítva e büntetlenségtől, nyíltan kigúnyolják az ENSZ-tekintélyt. Ahogy David Ben-Gurion miniszterelnök egyszer mondta:
„Nem az számít, mit mondanak a gójok. Az számít, mit tesznek a zsidók.”
Szelektív jogérvényesítés: kettős mérce
Izrael ENSZ-határozatokkal szembeni elutasítása kettős mércére épül:
Azokat a határozatokat, amelyek Izrael érdekeit szolgálják (pl. az állam elismerése), szentként kezelik.
Azokat, amelyek Izrael jogsértéseit ítélik el, elfogultnak, érvénytelennek vagy antiszemitának bélyegzik míg másokat nemzetközi erők hamuvá bombáztak az igazszágszolgáltatás nevében.
Egyetlen más állam sem részesült a modern korban ilyen szintű rendszerszintű kivételezésben — miközben másokat jogkövetésre kötelez.
Ez a szelektív jogérvényesítés lerombolja a nemzetközi jog hitelét.
Megszállás: bűncselekmény, nem politikai vita
A Negyedik Genfi Egyezmény (1949) szerint:
Az megszálló hatalomnak védenie kell a megszállt lakosságot.
Tilos a megszálló saját lakosságának áttelepítése a megszállt területekre.
Izrael Gáza és a Ciszjordánia megszállását — immár 57 éve — nem lehet „vitás kérdésként” kezelni. Ez nemzetközi jogba ütköző bűncselekmény.
Az ENSZ saját határozatainak végrehajtásának elmulasztása lehetővé teszi ennek a bűntettnek a fennmaradását — és bátorít más agresszorokat is, hogy a törvényt csak a gyengékre nézve kötelezőnek tekintsék.
Brutális figyelmeztetés: amikor a szövetségesek sem számítanak
1967. június 8-án, a Hatnapos háború kellős közepén, izraeli erők több hullámban megtámadták az USS Liberty-t, egy amerikai elektronikus hírszerző hadihajót, amely nemzetközi vizeken, világosan azonosítható módon tartózkodott. A légicsapások és torpedótámadások során 34 amerikai tengerész meghalt, 171 megsebesült.
Bár számos bizonyíték utalt arra, hogy a támadás szándékos volt — beleértve rádiófelvételeket, a túlélők vallomásait, és az izraeli pilóták figyelmeztetéseit a hajó amerikai mivoltára —, a politikai érdek felülírta az igazságot. Az izraeli kormány bocsánatot kért, minimális kártérítést fizetett, és senkit nem vontak felelősségre.
A hivatalos amerikai álláspont szerint az incidens „tévedés” volt, de rossznyelvek és egyes veterán hírszerzők szerint az USS Liberty elfoghatta és rögzíthette az izraeli katonai kommunikációkat, amelyek háborús bűncselekményekre utaló bizonyítékokat tartalmaztak — például a Sinai-félszigeten végrehajtott kivégzések vagy civil áldozatok elhallgatása.
E hipotézis szerint a hajó megsemmisítésére irányuló szándékos támadás célja az volt, hogy eltüntessék ezeket a lehetséges bizonyítékokat. Bár ezt a narratívát a hivatalos vizsgálatok elutasították, több amerikai túlélő és volt katonai tisztviselő is meggyőződéssel vallja, hogy a támadás nem lehetett véletlen.
Ha még amerikai katonák vérével sem számolnak, hogy megvédjék Izrael büntetlenségét — akkor mit remélhetnek a palesztin civilek?
Az USS Liberty-incidens egy sötét valóságra világított rá: Izrael — nagyhatalmi szövetségesei védelme alatt — úgy cselekedhet, hogy nincsenek valódi következményei. Ez a büntetlenség kultúrája, amely a hidegháborús geopolitikából táplálkozott, a mai napig él, köszönhetően a vak politikai és ideológiai lojalitásnak.
A nemzetközi jog ezekben az esetekben nem akadály, csupán egy színpad a látszatigazságossághoz — miközben az igazság és az emberi élet háttérbe szorul.
Az elnyomás exportja: Izrael globális szerepe „piszkos háborúkban”
Izrael emberi jogokat semmibe vevő politikája túlmutat saját határain. Évtizedek óta izraeli katonai tanácsadók és fegyverkereskedők láttak el a világ legelnyomóbb rezsimjei közül sokat:
Guatemala: Az 1980-as évek népirtó polgárháborúja alatt izraeli kiképzők segítették azokat az állami erőket, amelyek őslakos maja közösségeket mészároltak le.
Kolumbia: Izraeli zsoldosok és biztonsági cégek segítették a félkatonai egységeket politikai gyilkosságok és civil tömegmészárlások végrehajtásában „ellenlázadás” címen.
Apartheid Dél-Afrika: A globális szankciók ellenére Izrael katonai kapcsolatokat ápolt a rasszista rezsimmel — fegyvereladásokkal és hírszerzési együttműködéssel.
Minden esetben Izrael megerősítette azokat az erőket, amelyek baloldaliakat, őslakosokat és emberi jogi aktivistákat céloztak. A „védelmi exportőr” az elnyomás aktív terjesztőjévé vált.
A palesztinok elleni mai elnyomás nem elszigetelt jelenség. Ez egy történelmi minta része: ahol kegyetlenséget kell tanítani, Izrael gyakran tanítani is hajlandó.
🧭 3. rész lezárása
A világ egykor egységesen kiállt a dél-afrikai apartheid ellen — bojkottal, szankciókkal és nemzetközi elszigeteléssel.
De évtizedek óta az izraeli apartheid virágzik, a Nyugat kétszínűsége, vallási fanatizmusa és politikai gyávasága által védve.
Ennek eredménye: tízezrek halála, egy térség, amely fulladozik a reménytelenség ciklusaiban.
Az igazság késleltetése az igazság megtagadása.
Amíg az ENSZ — és a világ egésze — nem érvényesíti saját elveit az izraeli apartheid-rezsim ellen, nem lesz béke — sem az izraelieknek, sem a palesztinoknak, sem a nemzetközi jog integritásának.
4. rész: Az ellenállási mozgalmak fejlődése — Hamasz, Hezbollah és azon túl
Az ellenállás gyökerei: évtizedek elnyomásából születve
Gyakori, veszélyes kitalálmány — főként cionista hasbara terjeszti —, hogy a palesztin ellenállás, különösen a fegyveres ellenállás, veleszületett gyűlöletből vagy egy „erőszak kultúrájából” fakad.
A valóság egészen más:
Az első szervezett palesztin fegyveres csoportok csak közel 20 év kisemmizés, megalázás és állam nélküli lét után jöttek létre.
1948 és a 60-as évek vége között a palesztinok izraeli, jordániai vagy egyiptomi uralom alatt éltek — kiszorítva, politikai jogok nélkül, menekültként saját hazájukban vagy menekülttáborokban.
A diplomáciai kudarcok, a palesztin civil társadalom szétverése és az 1967 utáni megszállás mélyülése radikalizált sokakat — nem ideológia, hanem túlélés és méltóság nevében.
A megszállás szüli az ellenállást — nem a kultúra, nem az ideológa.
A korai ellenállás: Fatah és a PFSZ
A Fatah-ot Jasszer Arafat alapította az 1950-es években, célja: a palesztin önrendelkezés fegyveres harc útján.
A Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) 1964-ben alakult, először arab államok befolyása alatt, később a palesztin nép politikai képviseletévé vált.
A fegyveres harcot gyarmati megszállás elleni jogos ellenállásként értelmezték — nem értelmetlen terrorizmusnak.
Az ENSZ Közgyűlése a 3236. számú határozatban (1974) megerősítette a gyarmati uralom alatt álló népek jogát bármilyen eszközzel — beleértve a fegyveres harcot — ellenállni.
A nemzetközi jog szerint egy megszállt, állam nélküli nép ellenállhat a megszállásnak, beleértve — bizonyos feltételek mellett — a fegyveres küzdelmet is, amennyiben az betartja a fegyveres konfliktusokra vonatkozó szabályokat.
Elfeledett történelem: amikor a cionista terrorizmus államot épített
Az 1940-es években cionista félkatonai csoportok — mint az Irgun és a Stern-gang — brutális terrorkampányokat folytattak, nemcsak brit katonák, hanem arab civilek ellen is.
1946-ban az Irgun — Menachem Begin, későbbi izraeli miniszterelnök vezetésével — felrobbantotta a King David Hotelt Jeruzsálemben: 91 halott, köztük britek, zsidók és arabok.
1948-ban az Irgun és a Stern-csoport elkövette a Deir Yassin-i mészárlást, több mint 100 palesztin falusi — köztük nők és gyerekek — lemészárlásával, rettegést terjesztve, tízezreket menekülésre kényszerítve.
Ugyanebben az évben a Stern-gang meggyilkolta Folke Bernadotte ENSZ-közvetítőt, aki a palesztin menekültek visszatérését szorgalmazta.
1948-ban a Haganah végrehajtotta a Dalet-tervet, egy katonai stratégiát, amely több száz palesztin falu elnéptelenítéséhez és lerombolásához vezetett.
1948 júliusában a Haganah és a Palmach erői több mint 50 000 palesztint űztek el Lyddából és Ramleből a Dani hadművelet során.
1948 májusában a Palmach egységei vezették a Yiftach hadműveletet Galileában, amely során falvakat támadtak meg és a lakosokat elűzték.
Mindezeket még a zsidó közösség vezetői is elítélték. A terrorizmus nem egyoldalú fogalom. Akiket egykor terroristának bélyegeztek, később miniszterelnökké váltak.
Ma a palesztin ellenállást — még a békés formáit is — reflexszerűen terroristának bélyegzik, míg az izraeli erőszakot önvédelemként tisztára mossák.
Ez a történelmi irónia: a terror egyszer elvezetett egy állam megalapításához.
A palesztinok jogának megtagadása a megszállás elleni ellenálláshoz — képmutatás.
A Hamasz felemelkedése
A Hamasz 1987-ben alakult meg az első intifáda idején majdnem 40 évvel a Nakbah után — a megszállás elleni tömeges népfelkelés részeként.
Eredetileg az egyiptomi Muszlim Testvériség palesztin ága volt — nacionalizmust és iszlám identitást ötvözött.
Alapító chartája tartalmazott szélsőséges nyelvezetet, de megjelenése a reménytelenség és elhagyatottság terméke volt — a „béke folyamatában” való csalódásé.
Fontos, gyakran elhallgatott tény:
Izrael eredetileg megtűrte, sőt támogatta a Hamasz megerősödését, hogy meggyengítse a szekuláris PFSZ-t és a Fatah-ot.
Izraeli hatóságok iszlám jótékonysági hálózatokat támogattak, hogy megosszák a palesztin társadalmat.
Ez a cinikus stratégia visszafelé sült el.
A Hamasz komoly politikai és katonai erővé vált — és 2006-ban megnyerte a választásokat Gázában.
Izrael és nyugati szövetségesei nem a párbeszédet választották, hanem fullasztó blokádot vezettek be — kollektív büntetést alkalmazva a „rossz” demokratikus választás miatt.
A Hezbollah születése
A Hezbollah az 1980-as évek elején jött létre Dél-Libanonban, az izraeli invázió és megszállás (1982) közvetlen következményeként.
Kezdetben Irán támogatásával szervezte meg a libanoni síita közösséget, amely hosszú ideje marginalizálva volt.
A Hezbollah sikerrel járt ott, ahol az arab hadseregek kudarcot vallottak: 2000-ben kivonulásra kényszerítette Izraelt Libanonból.
A helyi gyökérzetű, decentralizált ellenállási modelljük példává vált más megszállás ellen küzdő mozgalmak számára is.
Az ellenállás nem terrorizmus
Izrael és szövetségesei szándékosan elmosódottá teszik a határt a között, hogy:
Mi a jogos ellenállás a katonai megszállás ellen, és
Mi az indokolatlan erőszak civil célpontok ellen (ami minden esetben háborús bűncselekmény).
Ez az összemosás politikai célokat szolgál: hogy minden palesztin szabadságtörekvést delegitimizáljanak azzal, hogy azt „terrorizmusnak” bélyegzik.
A nemzetközi jog viszont egyértelmű különbséget tesz:
A megszállás elleni ellenállás joga védett.
Civilek szándékos célba vétele minden esetben tiltott.
Igen, palesztin fegyveres csoportok is elkövettek háborús bűncselekményeket civilek ellen — ezt el kell ismerni.
De a kontekstus is számít miszerint egy ostrom alatt álló, kisemmizett, jogi lehetőségektől megfosztott nép kétségbeesett válaszait nem lehet pusztán erőszakként értelmezni.
Csak a palesztin erőszakról beszélni — miközben elhallgatjuk a megszállás struktúráját — a valóság kiforgatása.
Folyamatos aszimmetria
Számokban:
Izrael a világ egyik legmodernebb hadseregével rendelkezik — nukleáris arzenállal, kiberfegyverekkel, drónokkal, légierővel.
A gázai palesztinok házilag gyártott rakétákkal, alig működő fegyverekkel, és semmi légi védelemmel rendelkeznek.
Hamasz és az IDF erőviszonyait összehasonlítani olyan, mint egy kavicsot egy vadászgéppel hasonlítgatnánk.
A palesztin erőszak túlnyomó része – bármennyire is tragikus – aszimmetrikus hadviselés kontextusában történik: egy államiság nélküli nép kétségbeesett válaszai egy túlerőben lévő megszálló hatalommal szemben, a nemzetközi közöny árnyékában.
Az elnyomás és ellenállás ciklusa
Az elnyomás ellenállást szül. Az ellenállás, különösen ha erőszakos, újabb elnyomás igazolására használják.
Ez az izraeli stratégia: Kétségbeesést provokálni, majd a visszacsapást „indokolatlan agressziónak” nevezni, így teret nyerni a további megszálláshoz.
Ez nem az erőszak védelme — ez az okok leírása.
A világ egyetlen népe sem fogadná el csendben azokat a állapotokat, amelyekben a palesztinok élnek.
Aki mást vár, az azt várja el, hogy a palesztinok fogadják el saját eltöröltetésüket.
A telepek mint katonai előőrsök: civil és katonai célpontok összemosása
Izrael telepesgyarmatosító projektjében szándékosan összemosódik a civil lét és a katonai megszállás határa.
Ez a stratégiai összemosás szándékosan homályosítja el a katonai és civil célpontok közötti határvonalat, manipulálva a nemzetközi jog értelmezését és a médiaérzékelést – elősegítve ezzel a társadalmi beleegyezés mesterséges előállítását.
Az úgynevezett kibucok, telepek és „fejlesztési városok”, amelyek megszállt palesztin területeken szétszórva találhatók, nem pusztán békés mezőgazdasági közösségek.
Sok közülük – és sok még ma is – militarizált előőrs, amelyeket azért hoztak létre, hogy megszilárdítsák a terület feletti ellenőrzést, demográfiai mérnökséget hajtsanak végre, és hatalmi jelenlétet biztosítsanak mélyen a palesztin területeken.
Gyakran rejtve maradó valóság:
Sok telepet katonai koordinációval alapítottak, hogy stratégiai pontokat biztosítsanak a megszállt területeken.
A kibucok gyakran fegyverraktárakat is magukban foglaltak, helyi milíciákat tartottak fenn, és félig katonai védelmi protokollok szerint működtek — gyakran szolgálatban lévő katonák pihenő- és szálláshelyeként is szolgáltak
Néhány telepet a kormány hivatalosan is „Nahal” bázisnak jelölt ki — ahol katonai szolgálat és telepesépítés egybefonódott.
Biztonsági zónák, fegyveres járőrök és összehangolt gyorsreagálású egységek tették ezeket az úgynevezett „civil” területeket valójában kettős rendeltetésű létesítményekké.
Gyakran a híradásokban civil épületként hivatkoznak olyan célpontokra, amelyek a valóságban a hadsereg által már régen kiürített területen van és katonaság által lefoglalt és katonai célokra használt épületekre vonatkoznak. Ez a kommunikációs torzítás elfedi a tényleges katonai jelenlétet, és hamis narratívát épít a közvélemény számára.
Azzal is számolni kell, hogy háborús környezetben az információk manipulálása gyakori – akár a megtámadott felek, akár a támadó fél részéről. A „civil célpont” vagy „katonai célpont” kategorizálása gyakran a politikai és PR-harc része, nem csupán objektív tényállás.
Ezért az a narratíva, hogy minden telepre mért támadás „civil elleni terrorcselekmény” lenne — potenciálisan félrevezető beleértve az október 7-én történteket is.
A fegyvertelen civilek szándékos célba vétele háborús bűncselekmény. De katonai infrastruktúrák, személyzet vagy militarizált előőrsök célbavétele — még ha civilként vannak álcázva is — a nemzetközi ellenállási jogon belül joggszerűnek értelmezhető.
A katonai funkciók civil homlokzatok mögé rejtésével Izrael olyan valóságot hozott létre, amelyben a jogos katonai célpontok és a civil területek közötti különbségtétel szándékosan megnehezül — ez olyan taktika, amely egyszerre használja ki és homályosítja el a nemzetközi jog szabályait, komoly aggodalmakat vetve fel az “emberi pajzs” narratíva kapcsán.
Ez az összemosás politikai célokat szolgál:
Minden palesztin ellenállást „igazolhatatlan terrorizmusnak” állít be.
A katonailag funkcionáló telepes infrastruktúrát civil státusz mögé rejti.
Egy olyan térben, ahol megszállás, telepesítés és katonai erő egymásba fonódik, a leegyszerűsített áldozat-narratívák összeomlanak.
🧭 4. rész lezárása
Az ellenállás nem gyűlöletből születik.
Hanem összetört életekből, megtört reményekből és elviselhetetlen igazságtalanságból.
Amíg a palesztin szenvedés gyökerei nincsenek kezelve —
amíg megszállás, apartheid és ostrom fennáll —
a fegyveres ellenállás újra és újra meg fog jelenni.
Az okok megnevezése nélkül az eszköz elítélése nem igazságszolgáltatás.
Ez képmutatás.
5. rész: Az október 7-i katalizátor – előre látható, kihasznált, fegyverként használt
Október 7.: A támadás
2023 október 7-én a Hamasz hirtelen és összehangolt fegyveres behatolást hajtott végre Dél-Izrael területére.
Több mint 1100 izraeli — köztük civilek — meghalt.
Túszokat hurcoltak Gázába.
Gázai határ menti izraeli közösségeket támadtak meg.
A világ nagy része sokkot kapott a támadás mértékétől — de azok számára, akik figyelmesen követték a helyzetet, nem volt kiszámíthatatlan. Valójában egy évek óta formálódó és hetekkel korábban előre jelzett katasztrófa volt.
Figyelmen kívül hagyott figyelmeztetések
Október 7. megelőzően:
Egyiptomi hírszerzés többször figyelmeztette Izraelt, hogy „valami nagy készül”.
Határmegfigyelők szokatlan Hamasz-mozgásokat jelentettek: drónrepülések, gyakorlótámadások, alagútfúrások.
Az amerikai CIA és más hírszerző ügynökségek szintén fokozódó militáns aktivitásra és határon túli műveletekre figyelmeztettek.
Izrael politikai és katonai vezetése azonban — belső politikai válság, igazságügyi reform elleni tüntetések és korrupciós ügyek miatt — lekicsinyelte és figyelmen kívül hagyta ezeket a jelzéseket.
A határkerítéseket nem az elegendő számú katonával őrizték.
A megfigyelőrendszerek csökkentett üzemmódban.
A válaszadás lassú és összehangolatlan volt.
A biztonsági kudarc olyan mértékű volt, hogy már másnap felmerült a gyanú — nemcsak Izraelben, hanem nemzetközileg is —, hogy ez nem egyszerű mulasztás, hanem akár az esemény tudatos megengedése is lehetett politikai célból.
A Hanibal-direktíva: Baráti tűz a túszhelyzetek megakadályozására, mint hadászati taktika
Október 7. után az egyik legsötétebb fejlemény a Hanibal-direktíva újbóli alkalmazása volt.
Ez az 1980-as években született izraeli katonai protokoll megparancsolja a túszejtés mindenáron való megakadályozását — még akkor is, ha ez a saját túszok megölését jelenti.
Bár évekkel ezelőtt hivatalosan „visszavonták”, a meglévő bizonyítékok szerint október 7-én újra aktiválták.
Beszámolók, videók és túlélők tanúvallomásai szerint:
Izraeli helikopterek és tankok lőttek olyan járművekre, amelyekben Hamasz-harcosokkal együtt izraeli túszok is voltak.
Épületeket benne túszokkal is bombáztak.
Izraeli kibucokban nehézfegyvereket és tüzérséget vetettek be, anélkül, hogy előbb biztosították volna a civilek életét.
Független vizsgálatok szerint a pusztítás nagy részét nem a Hamasz primitív fegyverei okozták, hanem izraeli nehézfegyverzet.
Ez a megsemmisítő logika, amelyben izraeli civilek is feláldozhatók a Hamasz alkuerejének megakadályozására, újra bevetésre került — saját lakosságuk pusztításával, a „terrorizmus elleni harc” nevében.
A tragédia politikai haszna
Benjamin Netanjahu és szélsőjobboldali koalíciója számára az október 7-i támadás:
„Zászló köré gyülekezés” effektust eredményezett — ideiglenesen egyesítette a megosztott izraeli közvéleményt.
Zöld jelzést adott egy teljes körű, brutális gázai hadműveletre — „önvédelem” ürügyén.
Politikai újrakezdést biztosított — elhalványította az ellene folyó korrupciós pereket és az igazságügyi reformok miatti tömegtüntetéseket.
Egyes elemzők és kiszivárogtatók szerint az izraeli kormánynak nem fűződött érdeke a Hamasz-támadás megelőzéséhez — mert a háborús haszon (félelem, düh, palesztin célok összezúzása) felülmúlta a veszteségeket.
Ebben az értelmezésben az izraeli civilek halála „elfogadható ár” volt egy nagyobb stratégiai célért: a palesztin nemzeti identitás végső felszámolásáért és Izrael teljes területi dominanciájának helyreállításáért.
Megsemmisítő aszimmetria – egy történelmi minta
Miközben Izrael és szövetségesei az október 7-i támadást soha nem látott borzalomként mutatták be, a történelmi adatok megdöbbentő aszimmetriát tárnak fel:
2008 és 2022 között több mint 5600 palesztint öltek meg izraeli erők, míg palesztin támadásokban kb. 250 izraeli halt meg.
A palesztin áldozatok jelentős része gyermek — sok évben az áldozatok egyharmada.
Gáza civilei többször szenvedtek el brutális hadműveleteket:
Cast Lead művelet (2008–09)
Pillar of Defense (2012)
Protective Edge (2014)
Guardian of the Walls (2021)
…és most: 2023–24 — a legsúlyosabb pusztítás eddig.
Minden alkalommal a világ azt hallja, hogy Izrael önvédelemből cselekszik — miközben a palesztin civilek szenvednek a leginkább.
Október 7. borzalmas volt.
Nem a kezdet, hanem egy régi tűz újralobbanása — egy évtizedek óta izzó kétségbeesés kirobbanása.
A halál aszimmetriája: a számok mindent elmondanak
A nemzetközi diskurzus gyakran úgy mutatja be az izraeli–palesztin konfliktust, mintha két egyenrangú fél háborúzna.
Ez hazugság, amit a statisztikák széttépnek.
Halálesetek (2008–2023):
Több mint 13 000 palesztin (túlnyomórészt civilek), köztük több ezer gyerek.
Kevesebb mint 300 izraeli (zömmel katonák).
Sérülések aránya: gyakran 100:1 vagy még rosszabb.
Ez nem egyenrangú konfliktus.
Ez egy csapdába ejtett, kiéheztetett, ostrom alatt tartott nép lassú összezúzása egy technológiailag fölényes hadsereg által.
A számok nem hazudnak. A narratívák igen.
Kreált ürügy a kollektív büntetéshez
Izrael katonai válaszlépése nem tett különbséget Hamasz-harcosok és palesztin civilek között — Gázát kollektívan bűnösnek nyilvánították:
Otthonokat, piacokat, kórházakat, egyetemeket bombáztak.
Menekülni próbáló civileket értek találatok.
ENSZ-menhelyek és „biztonságos zónák” váltak halálcsapdákká.
A nemzetközi humanitárius jog megköveteli az arányosságot és a harcolók/civilek megkülönböztetését.
Izrael mindkét alapelvet semmibe vette.
A valóság kegyetlen: Október 7. ürügyként szolgált egy régóta tervezett hadjárathoz, amelynek célja a palesztin társadalom végső megtörése Gázában.
Miközben ez a rész október 7-ét mint politikai fegyverként hasznosított tragédiát mutatja be, a 12. fejezet részletesebben is visszatér az eseményhez – a bizonyítékok, a szándék és a nyugtalanító katonai doktrínák szemszögéből vizsgálva azt.
🧭 5. rész lezárása
Október 7. borzalma nem a semmiből jött.
Megszállás, ostromzár és dehumanizálás szülte — majd egy cinikus cionista vezetés fegyverként használta fel, amely Izrael és Palesztina népét is feláldozná a politikai túlélésért.
Az igazságosság azt kívánja, hogy ne elszigetelt tragédiaként tekintsünk erre, hanem az apartheid, a megszállás és a rendszerszintű kegyetlenség teljes, véres összefüggésében.
Csak így remélhetjük, hogy megtörjük ezt az ördögi kört.
6. rész: A politikai és vallási gépezet – AIPAC, evangéliumi keresztények és az Armageddon-terv
A szentségtelen szövetség: politika, vallás és hatalom
Az Izrael és az Egyesült Államok közti látszólag „megtörhetetlen” szövetség nem kizárólag közös demokratikus értékeken, biztonsági érdekeken vagy történelmi bűntudaton alapul.
A szövetséget két kulcsfontosságú erő hajtja:
Az AIPAC (American Israel Public Affairs Committee) — az egyik legerősebb lobbiszervezet Washingtonban.
Az evangéliumi keresztény cionisták — egy hatalmas és szenvedélyes vallási mozgalom.
Együtt olyan politikai ökoszisztémát teremtettek, amelyben Izrael feltétlen támogatása kötelező — függetlenül az emberi jogsértésektől — ha valaki életben akar maradni az amerikai politikában.
AIPAC: pénz, befolyás, kontroll
Az AIPAC az egyik legbefolyásosabb lobbicsoport az Egyesült Államokban.
Módszerei egyszerűek, de hatásosak:
Hatalmas pénzadományokat biztosítanak azoknak a politikusoknak, akik Izrael-párti álláspontot képviselnek.
Előválasztási ellenfeleket indítanak azok ellen, akik bírálják az izraeli politikát.
Rágalomkampányokat indítanak, antiszemitának bélyegezve mindenkit, aki Izraelt kritizálja.
Az AIPAC nem csupán Izrael létezési jogát védi.
Izrael jogát védi arra, hogy:
megszálljon,
bombázzon,
éheztessen,
annektáljon,
gyilkoljon — minden következmény nélkül.
Az AIPAC jelentős befolyást gyakorol az amerikai politikára, biztosítva, hogy szinte minden kongresszusi képviselő — akár republikánus, akár demokrata — nyilvánosan támogassa Izraelt, függetlenül annak tetteitől. Lobbistákból és szakpolitikai tanácsadókból álló hálózatán keresztül a szervezet folyamatos nyomásgyakorlást és üzenetkoordinációt végez, amely meghatározza a politikai irányvonalat, és elriasztja az ellenvélemények megfogalmazását.
Az AIPAC gondoskodik arról, hogy az amerikai Kongresszus szinte minden tagja — republikánus vagy demokrata — nyíltan támogassa Izraelt, akármekkora az általa elkövetett jogsértés.
És ha bírálat hangzik el, dollármilliókat mozgósítanak a kritikus elhallgattatására.
Ez nem demokratikus vita.
Ez politikailag leplezett zsarolás külpölitikának öltöztetve.
Evangéliumi keresztény cionisták: az Armageddon mint külpolitika
Ugyanolyan erőteljes — bár kevésbé tárgyalt — az evangéliumi keresztények befolyása az USA-ban és világszerte.
Körülbelül 80 millió amerikai vallja magát evangéliuminak, közülük:
Több mint 75% hiszi, hogy a zsidók visszatérése Izraelbe szükséges a Jézus Krisztus második eljöveteléhez.
Sokan hiszik, hogy az Armageddon csatája akkor jön el, amikor Izrael teljesen birtokolja a bibliai „Nagy-Izrael” területét.
E teológia szerint:
Izrael területi terjeszkedésének támogatása isteni kötelesség.
A palesztin szenvedés lényegtelen, vagy akár „prófétikus szükségszerűség”.
A béketárgyalások, emberi jogok és nemzetközi jog „az isteni terv akadályai.”
John Hagee pásztor nyíltan prédikálja:
„Az Egyesült Államoknak támogatnia kell Izraelt, mert ez meg van írva a Bibliában.”
Az evangéliumi cionizmus nem demokráciáról, jogállamiságról vagy emberi jogokról szól.
Ez egy apokaliptikus prófécia beteljesítéséről szól — emberélet árán is.
Miért nem támogatják az evangéliumi keresztények valójában a zsidókat?
A keserű irónia:
Az evangéliumi keresztények nem azért támogatják Izraelt, hogy megvédjék a zsidókat — hanem hogy felgyorsítsák azok „megtérítését vagy pusztulását”.
Az ő végidő-teológiájuk szerint:
Armageddon után a zsidóknak vagy kereszténnyé kell válniuk — vagy elkárhoznak.
Ez tehát nem valódi szolidaritás, hanem instrumentalizálás — a zsidó népet vallási sakkbábuként kezelik egy keresztény világuralmi terv keretében.
Sok amerikai zsidó felismeri ezt a groteszk dinamikát, de a politikai célszerűség elhallgattatja az ellenvéleményeket.
A pénzügyi csatorna: katonai segély mint belső jóléti rendszer
Az USA évente több mint 3,8 milliárd dollár katonai segélyt nyújt Izraelnek.
De kevesen tudják:
Az összeg 75%-át amerikai fegyvergyártóknál kell elkölteni — törvény írja elő.
Ezért az izraeli katonai segély valójában az amerikai hadiipar állami támogatása:
Növeli az USA GDP-jét.
Gazdagítja a Lockheed Martint, Boeinget, Raytheont.
A „különleges kapcsolat” nemcsak ideológia — hanem üzleti modell: ahol palesztin holttestek hajtják az amerikai profitgépezetet.
Harcban tesztelt fegyverek: Izrael exportelőnye
Izrael a megszállásból és gázai támadásokból marketingelőnyt kovácsolt:
„Harcban bizonyított” / „Ütközetben tesztelt” fegyvereket hirdet — azaz az élő palesztinokon tesztelt technológiákat.
Drónokat, megfigyelőrendszereket, városi hadviselési eljárásokat világszerte exportálnak — főként elnyomó rezsimeknek.
A palesztinok nemcsak háborús áldozatok, hanem akaratlanul is kísérleti alanyok a fegyverpiac számára.
Ez a háborús bűnökre és kapitalizmusra épülő szinergia a globális militarizmus egyik hajtóereje — Latin-Amerikától Afrikán át Ázsiáig.
A üzlet a megszállásban : a háború mint profitforrás
A vérengzés mögött rideg gazdasági motor működik: a háborús gazdaság.
Fentebb említve:
Az USA katonai segélye Izraelnek évente 3,8 milliárd dollár, amelyből 75%-ot amerikai cégeknél költenek el.
Izrael „csatatéri kirakatként” működik:
bemutatja az élesben tesztelt fegyvereket, amelyek palesztin testeken lettek „tökéletesítve”.2022-ben az izraeli fegyverexport meghaladta a 12 milliárd dollárt.
Minden ledobott bomba, kilőtt drón, elsütött „okoslövedék”:
piaci adattá válik,
reklámértéket képvisel, és
profitot termel.
Ez a rendszer nem csak ideológiai — hanem önmagát gazdaságilag újratermelő gépezet: vérrel hajtott, propagandával igazolt, dollármilliárdokkal olajozott.
A béke nem egyszerűen nem kívánatos.
A béke veszteséges.Mert a béke olcsóbb.
A globális ár: mit fizet a világ ezért a szövetségért?
Ez a mérgező szövetség:
Palesztin életeket pusztít el.
Radikalizálja az izraeli társadalmat.
Aláássa az amerikai demokráciát, ahol a kongresszus inkább fél a lobbistáktól, mint a választóktól.
Hitelteleníti a nemzetközi jogot, ha az szabályokat csak egyesekre alkalmaz, de nem a stratégiai szövetségesekre.
Destabilizálja a régiót
Az emberi jogok globális hitelessége nem tartható fenn, amíg a világ pénzügyileg támogatja az apartheidet és a népirtást.
A jövő nem fog felejteni.
🧭 6. rész lezárása
Izrael apartheid-rendszerének támogatása
nem a demokrácia védelméről szól.
Nem az antiszemitizmus elleni harcról.
És biztosan nem a zsidó túlélésről.
Ez a hatalomról, a profitról és a próféciáról szól —
egy szentségtelen szövetségben, amely valós emberi életeket áldoz fel politikai ambíció és vallási téveszme oltárán.
A kör megtöréséhez maga a gépezet leleplezése és felszámolása szükséges.
7. rész: Az erkölcsi összeomlás — A cionizmus torzítása és a zsidó értékek elárulása
A cionizmus valódi gyökerei: politikai projekt, nem vallási parancs
A cionizmus Európában született — nem a bibliai Izraelben —, a 19. századi európai antiszemitizmus reakciójaként.
Theodor Herzl, a cionizmus atyja, szekuláris zsidó volt.
A korai cionista gondolkodók gyakran ateisták voltak, akik a zsidó vallást akadálynak tekintették az asszimiláció útjában.
A cionizmus inkább európai nacionalista mozgalmakból merített, mint a zsidó vallási tanításokból.
Sok zsidó közösség, különösen vallásos körök, ellenezték a cionizmust annak korai éveiben, mondván:
Csak Isten adhatja vissza a zsidó népnek a szentföldi otthont — nem politika, nem erőszak.
Egy állam erőszakos és gyarmatosító eszközökkel történő létrehozása ellentétes a zsidó etikai tanítással.
A Neturei Karta nevű ortodox zsidó csoport ma is ezt az álláspontot képviseli — pont a judaizmus iránti elkötelezettségük miatt utasítják el a cionizmust.
A cionizmus árulása a zsidó erkölcs ellen
A hagyományos zsidó értékek — a Tóra és a Talmud tanításaiban — az alábbiakat hangsúlyozzák:
Igazságosság (tzedek)
Könyörület (rachamim)
Tisztelet az idegen iránt (ger)
Az emberi élet szentsége (pikuach nefesh)
A modern cionizmus — különösen annak jobboldali, terjeszkedő változatai — ezeket az értékeket lábbal tiporták:
Egész népességek kollektív büntetése
Rendszeres dehumanizálás és megalázás
Katonai brutalitás gyermekekkel, idősekkel, sebesültekkel szemben
A nacionalizmus erkölcs fölé helyezése
„Biztonság” jelszóval egy apartheid-rendszert, ostromállapotot, megfigyelési rendszert és tömeggyilkolás rendszerét építettek ki.
Ez nem a zsidó túlélés.
Ez a zsidóság erkölcsi elárulása.
Globális következmények: zsidó közösségek veszélyben
Azzal, hogy a zsidó identitást összefonja a cionista izraeli állam tetteivel, az alábbiakat idézi elő:
Veszélybe sodorja a világ zsidó közösségeit — káros következményeknek kitéve őket olyan bűnökért, amiket nem követtek el.
Fegyverként használja az antiszemitizmust — még azokat a zsidókat is árulónak bélyegzi, akik bírálják a megszállást.
Megsérti a zsidó erkölcsi tekintélyt — a zsidóságot az elnyomással azonosítja, nem az igazságossággal.
A világ vezető zsidó értelmiségei, rabbijai, aktivistái és történészei közül ma sokan elutasítják a cionizmust — mert úgy vélik, a zsidó értékek a szenvedőkkel való szolidaritást követelik meg, nem az elnyomásban való bűnrészességet.
Ahogy Yeshayahu Leibowitz filozófus és holokauszt-túlélő már évtizedekkel ezelőtt figyelmeztetett:
„A megszállás korrumpál, és a megszállás brutalizál.”
És így is lett.
Függetlenül ettől, úgy tűnhet, hogy Izraelben a pártok nem magát az apartheidet és az elnyomást kérdőjelezik meg, hanem csupán annak módszerein vitatkoznak.
Cionista beszédpanelek: lebontva
A leggyakoribb cionista érvek mögötti valóság:
„Izrael az egyetlen demokrácia a Közel-Keleten.”
Valóság: Zsidók számára demokrácia; palesztinok számára apartheid.
Még az izraeli állampolgársággal rendelkező palesztinok is másodrendű állampolgárok.
„Izrael bírálata antiszemitizmus.”
Valóság: Egy állam politikájának bírálata nem egy nép gyűlölete.
Ahogy Szaúd-Arábia bírálata sem iszlamofóbia.
„Izraelnek joga van megvédeni magát.”
Valóság: Egy megszálló hatalom jogilag nem hivatkozhat „önvédelemre” azok ellen, akiket megszállva tart.
„A Hamasz emberi pajzsokat használ.”
Valóság: Még ha igaz is lenne, ez nem igazolja az válogatás nélküli bombázást, éheztetést és kollektív megtorlást.
„A palesztinok elutasították a békejavaslatokat.”
Valóság: Izrael következetesen „békét” ajánlott dominancia, elcsatolás és bantusztáni rendszer feltételei mellett — nem valódi szuverenitást.
Ezek az érvek nem tisztázni, hanem összezavarni és ködösíteni akarnak — erkölcsi kimerülést kelteni, hogy a konfliktus „túl bonyolultnak” tűnjön.
De nem bonyolult:
A megszállás bűncselekmény.
Az apartheid bűncselekmény.
A kollektív büntetés bűncselekmény.
Az éheztetés bűncselekmény.
Semmilyen PR-kampány nem változtathatja meg ezeket a tényeket.
Zsidóságon belüli erőszak és eltörlés
A cionista projekt nemcsak a palesztinokat fosztotta meg földjeiktől és jogaiktól — hanem azokat a zsidókat is célkeresztbe vette, akik nem voltak hajlandók igazodni az ideológiájához.
A mizrachi és szefárd zsidók, akik évszázadokon át békében éltek arab és muszlim többségű országokban, politikai nyomás, manipuláció vagy félelemkeltés hatására hagyták el otthonaikat. Sokan nem önszántukból mentek Izraelbe. Ott aztán másodrendű állampolgárokként bántak velük: elmaradott „fejlesztési városokba” telepítették őket, kulturális örökségüket pedig figyelmen kívül hagyták vagy lenézték.
De az eltörlés még mélyebbre hatott. Az úgynevezett régi Jishuv – vagyis azok a helyben született zsidó közösségek, akik Jeruzsálemben, Hebronban, Szfádban és más szent városokban éltek már jóval a modern cionizmus előtt – szintén marginalizálódott vagy kiszorult. Ezek a közösségek közül sokan vallási vagy etikai alapon ellenezték egy zsidó állam politikai és katonai úton való létrehozását, és a palesztin társadalom részeként tekintettek magukra.
Azok a zsidók — legyenek újonnan érkezett arab országokból vagy őslakos palesztinai közösségekből — akik nem illeszkedtek a nyugati, európai típusú zsidó nemzeti identitásba, nem szolidaritásban részesültek, hanem rasszizmusban, megfigyelésben, és sok esetben fizikai megfélemlítésben. Ritka, de dokumentált esetekben cionista milíciák meggyilkoltak olyan zsidókat, akik nyíltan ellenezték a projektet — történeteiket az állami narratívából törölték.
Ez a belső gyarmatosítás fájdalmas igazságot tár fel: a cionista mozgalom nem egy minden zsidó számára nyitott otthont épített, hanem egy szűk, európai felsőbbrendűségen, nacionalista lojalitáson és arabellenességen alapuló államot.
A nem-európai zsidók — legyenek akár Irakból, Marokkóból, vagy Jeruzsálemből — által elszenvedett trauma ma is jelen van: intézményi diszkrimináció, kulturális elnyomás, és történelmi tagadás formájában.
A cionizmus azt állította, hogy egységbe kovácsolja a zsidó népet. A valóságban azonban megosztotta őket — eltüntette a sokféleséget, elhallgattatta az ellenálló hangokat, és erőszakkal gyártott egyetlen identitást a sokféle zsidó létforma helyett.
Elfeledett Áldozatok: Palesztin Keresztények
A világ legrégebbi keresztény közösségei közé tartozó palesztin keresztények is rendszeres elnyomásnak és földfosztásnak vannak kitéve az izraeli apartheid alatt. Betlehemben, Jeruzsálemben és Gázában keresztény családokat is megfosztottak földjeiktől, mozgáskorlátozás alá vetettek, és ugyanúgy bombázásoknak voltak kitéve, mint muszlim szomszédaik.
A cionista narratíva gyakran felhasználja a külföldi keresztény támogatást, miközben elhallgatja a palesztin keresztények valóságát — akik közül sokan sorsukat elválaszthatatlannak látják a megszállás alatt élő összes palesztinnal.
Az igazság Palesztinában az igazságot jelenti muszlimoknak, keresztényeknek és minden őslakosnak — együtt.
Ökológiai Eltörlés: Újratelepítés a romokon
A cionizmus nemcsak embereket fosztott meg földjeiktől — hanem a földet is átalakította. Ősi olajfaligeteket irtottak ki, őshonos növényeket cseréltek le, természetes ökoszisztémákat pusztítottak el. A Zsidó Nemzeti Alap (JNF) európai fenyőerdőket telepített közvetlenül etnikailag megtisztított palesztin falvak romjaira, így az emlékezetet is eltörölte ökológiai gyarmatosítással. Még a természetet is a felejtés szolgálatába állították.
Kulturális Lopás: Eltulajdonítás Elismerés Nélkül
A palesztin konyha, hímzés, zene és folklór rendszerszinten került kisajátításra, és "izraeli kultúraként" való újracsomagolásra. A humuszt, falafelt, tatreez-t (hagyományos hímzés), sőt, még a régió zenei stílusait is palesztin eredetük elhallgatásával mutatják be a világnak. A gyarmatosítás itt nemcsak földrablásról szól — hanem identitáslopásról, az emlékezet és jelentés meghódításáról is.
Műanyag Nacionalizmus: Hazaszeretet Gyártósoron
Ahelyett, hogy megőrizte volna a diaszpóra zsidóság gazdag sokszínűségét, a cionizmus egy új "izraeli identitást" gyártott — megfosztva azt jiddis, ladino, mizrahi hagyományaitól és az autentikus arab-zsidó együttéléstől. Az európai cionisták európai nemzetállami mintákat importáltak, erőszakkal írva felül mind a palesztin őshonos kultúrát, mind a zsidó diaszpóra élő örökségét.
A telepesek nem adták tovább az ősi nyelveiket, zenéjüket vagy filozófiájukat. Helyette egy mesterséges identitást alkottak meg, amelyet a militarizmus, hódítás és mítoszépítés határoz meg. Ahogyan az Egyesült Államok is gyarmati államként mítoszok mentén épült fel, Izrael is egy gyökértelen, mitizált államot konstruált, amely eltörli az alatta fekvő valódi őslakos történelmet — egyfajta „második kiadású USA” hamis eredettörténettel.
Palesztina lerombolásával a cionizmus a zsidó kulturális emlékezet évszázadait is amputálta — hátrahagyva egy gyökértelen, műanyag nacionalizmust, amely még a judaizmus mély erkölcsi és történelmi alapjaitól is eltávolodott.
Egy Nyelv Kitalálása: A Modern Héber Megkonstruálása
A cionizmus nemcsak egy "új izraeli identitást" fabrikált. Létrehozott egy új nemzeti nyelvet is — egy tudatos, politikai konstrukciót, amely megszakította a zsidó diaszpóra élet folytonosságát.
Az ókori héber közel kétezer éven keresztül nem volt hétköznapi beszélt nyelv. Az ókori Júdea bukása után a héber csak az imádságban, szent szövegekben és tudományos életben élt tovább — ahogyan a latin a középkori Európában. A zsidó közösségek világszerte arabul, jiddisül, ladinóul, perzsául, görögül és még sok más nyelven éltek.
Az európai zsidók gyakran mesterségesen héberesítették nevüket (pl. Scheinermann ➔ Sharon, Grün ➔ Ben-Gurion).
Ez része volt annak, hogy egy őshonos identitást konstruáljanak, miközben eltüntetik európai származásukat és az arab-zsidó együttélést.
A 19. század végén Eliezer Ben-Yehuda vezetésével az európai cionisták megkezdték a héber "újraélesztését" — de nem az ősi nyelv egyszerű visszaállításával. Újjáépítették:
Többezer modern szót alkottak olyan fogalmakra, amelyek nem léteztek a Bibliában.
Nagymértékben kölcsönöztek arabból, németből, oroszból és angolból.
Szabványosították a nyelvtant, amely korábban sosem létezett a beszélt nyelvben.
Megváltoztatták a kiejtést, a szefárd és európai formák keverékét használva.
Ez az "Új Héber" (Ivrit Hadashah) lett az új izraeli állam hivatalos, kötelező nyelve. Nem természetes újraéledés volt — hanem nemzetépítő mérnöki projekt, amely célja egy "új zsidó" létrehozása volt, elszakítva a száműzetés, a diaszpóra és a komplex kulturális emlékezet világától.
Még ma is, a modern hébert beszélők nehezen értik meg teljes egészében a Tóra ősi héber nyelvét fordítás vagy tudományos képzés nélkül.
A héber feltámasztását gyakran csodaként állítják be. A valóságban ez egy szélesebb kulturális eltörlési program része volt — amely elszakította a zsidókat valódi történelmüktől, nyelveiktől és az őshonos együttélés tapasztalataitól, és helyette egy műanyag nacionalizmust kínált fel, amelyet egy gyarmatosító állam céljára konstruáltak.
A nyelvi törés által okozott trauma — a jiddis, ladinó, arab-zsidó dialektusok elhagyása — generációkon át visszhangzik.
A Cionizmus Ma: Veszély a Zsidókra és Nem Zsidókra Egyaránt
Az etnonacionalizmus és militarizmus összefonásával a modern cionizmus:
Elárulja a zsidó etikai hagyományt.
Veszélyezteti a zsidók biztonságát azáltal, hogy gyűlöletet és ellenszenvet táplál.
Veszélyezteti a világbékét a vallásháborúk szításával és az apartheid legitimálásával.
Megnehezíti a valódi igazságszolgáltatást — és a valódi megbékélést.
A zsidó biztonság jövője nem falakban, fegyverekben és megszállásban rejlik. Hanem az igazságosságban, egyenlőségben, emberi méltóságban — palesztinok, zsidók és minden ember számára.
Shireen Abu Akleh: Az Elfojtott Igazság Szimbóluma
2022 május 11-én az izraeli erők agyonlőtték Shireen Abu Akleh palesztin-amerikai újságírót, miközben az izraeli katonai razziáról tudósított Dzseninben.
Független digitális igazságügyi vizsgálatok (köztük a CNN, New York Times, Bellingcat) arra a következtetésre jutottak, hogy izraeli erők célzottan lőtték le, annak ellenére, hogy jól látható PRESS felirat volt rajta.
Az izraeli hatóságok először hazudtak, majd elterelték a figyelmet, végül csendben elismerték, hogy valószínűleg ők ölték meg.
Mintha a gyilkosság nem lett volna elég, temetési menetén is brutális támadást hajtottak végre: izraeli rohamrendőrök megverték a koporsót hordó és kísérő gyászolókat. A hordozók majdnem kiejtették a koporsót a hordozók kezéből.
Az üzenet egyértelmű volt:
Az igazmondókat megölik.
Az emlékezést is megtámadják.
Még a gyász is tilos.
Shireen Abu Akleh halála — és a temetése barbár szétverése — jelképe annak, hogy Izrael meddig hajlandó elmenni a narratíva ellenőrzése érdekében.
A Béke Meggyilkolása: Hogyan Hiúsították Meg a Reményt a Szélsőségesek
A történelem világos mintát mutat: minden olyan vezetőt, aki komolyan fontolóra vette a föld vagy hatalom megosztását a palesztinokkal, izraeli szélsőségesek gyilkoltak meg vagy hatástalanítottak.
Yitzhak Rabin (1995): Jobboldali zsidó szélsőséges gyilkolta meg, mert aláírta az oslói megállapodásokat. Halála végleg kisiklatta a békefolyamatot.
Ahmed Jabari (2012): A Hamasz katonai vezetője, tartós tűzszünetek közvetítője — Izrael likvidálta közvetlenül egy tűzszüneti egyezmény aláírása előtt.
Raed al-Karmi (2002): A Fatah katonai vezetője, aki tűzszünet felé nyitott volna — Izrael meggyilkolta, újra fellángoltatva az intifádát.
Folke Bernadotte gróf (1948): ENSZ-közvetítő, aki a palesztin menekültek visszatérését szorgalmazta — a Stern-csoport meggyilkolta.
A minta egyértelmű:
A békét nem kizárólag a palesztin elutasítás ölte meg.
A békét meggyilkolták — gyakran szó szerint — azok, akik a dominanciát választották a kompromisszum helyett.
🧭 7. rész Zárása
Akik valóban törődnek a zsidó túléléssel, értékekkel és méltósággal, el kell, hogy utasítsák a cionizmus brutális irányvonalát.
A palesztinokkal való szolidaritás nem a judaizmus elárulása.
Ez annak beteljesítése.
Ahogy az ősi zsidó tanítás mondja:
"Igazságot, igazságot kövess!" (Mózes 5. könyve 16:20)
Ma ez az igazságkövetés azt jelenti, hogy határozottan kiállunk az apartheid, a gyarmatosítás és a népirtás ellen — bárhol is történjenek, bárki kövesse el őket.
És különösen akkor, amikor mindezt hamisan a mi nevünkben teszik.
8. rész: Az apartheid leleplezése — intézményesített rasszizmus rendszere
Apartheid: nemcsak erkölcsi botrány, hanem nemzetközi jogi bűncselekmény
Az apartheid nem csupán Dél-Afrika múltjának történelmi relikviája.
Ez egy jogilag meghatározott bűntett a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) Római Statútuma, valamint az Apartheid-bűncselekmény elnyomásáról és büntetéséről szóló 1973-as ENSZ-egyezmény szerint.
Definíció:
„Embertelen cselekmények, amelyeket egy intézményesített, rendszeres elnyomásra és dominanciára épülő rendszer keretében követnek el, egy faji csoport által egy másik felett, azzal a szándékkal, hogy fenntartsák ezt a rendszert.”
Izrael irányítási rendszere Izrael területén, Ciszjordániában, Kelet-Jeruzsálemben és Gázában e definíciónak hátborzongató pontossággal felel meg.
Apartheid Izraelben és a megszállt területeken: a valóság
Eltérő törvények, eltérő népeknek
Zsidó izraeliek polgári törvények szerint, teljes jogokkal élnek.
Izrael palesztin állampolgárai külön és egyenlőtlen törvények alatt élnek — másodrendűként.
Ciszjordániában és Gázában élő palesztinok katonai törvények alá tartoznak:
önkényes letartóztatások,
kollektív büntetések,
házrombolások.
Két nép. Két jogrendszer. Egy föld.
Ez apartheid.
Mozgás fölötti kontroll
Ciszjordániában több száz katonai ellenőrzőpont korlátozza a palesztinokat.
Külön engedélyek szükségesek az egyik területről a másikra való átjutáshoz.
Külön utak, vízvezetékek, infrastruktúrák a zsidók és palesztinok számára.
Gáza teljes lakossága hermetikusan el van zárva — csak izraeli vagy egyiptomi engedéllyel lehet belépni vagy kilépni.
Közben:
Zsidó telepesek szabadon közlekednek.
Csak telepesek által használható utak szelik át a palesztin földeket.
Ez apartheid.
Föld- és erőforrás-elosztás
Izraeli földterület 93%-a kizárólag zsidó állampolgárok számára van fenntartva.
Palesztinoknak ritkán adnak építési engedélyt — ha engedély nélkül építenek, rombolás fenyegeti őket.
Palesztin mezőgazdasági területeket koboznak el telepek számára.
Vízelosztás:
Néhány térségben a zsidó telepesek négyszer annyi vizet fogyaszthatnak, mint a szomszédos palesztinok.
Ez apartheid.
A megszállás bíróságai: az elnyomás jogi leplezése
Az izraeli bíróságok, beleértve a Legfelsőbb Bíróságot is, a „jogállamiság” látszatát keltik.
Valójában rendszeresen jóváhagyják:
Házrombolásokat.
Földelkobzásokat.
Tárgyalás nélküli tömeges letartóztatásokat (adminisztratív fogva tartás).
Telepes erőszakos cselekményeinek büntetlenségét.
Amikor az apartheid beépül a jogba, a bíróságok nem a jogokat védik — hanem az elnyomást mossák tisztára.
Izrael jogrendszere nem korlátozza az apartheidet. Kodifikálja.
Politikai elnyomás
Palesztin pártok Izraelen belül: zaklatják vagy betiltják őket.
Palesztin aktivisták: megfigyelés, letartóztatás, célzott kivégzés.
Az apartheid bírálatát kriminalizálják — „uszítás” vagy „terrorizmus támogatása” címkével.
Közben:
Zsidó felsőbbrendűséget hirdető pártok: nyíltan etnikai tisztogatást követelnek — és a kormányban ülnek.
Ez apartheid.
Az Apartheid-fal
2004-ben a Hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) törvénytelennek minősítette a „biztonsági kerítést” (valójában apartheid-falat).
A fal mélyen benyúlik palesztin területre, elvágva közösségeket, családokat, értékes földeket anektálva.
Izrael figyelmen kívül hagyta az ítéletet.
A falat tovább építették.
Ez apartheid.
Gáza: megszállás bakancs nélkül
Izrael 2005-ben kivonta a telepeseit Gázából, de:
Teljes kontrollt tart fenn a határok, légtér és tengeri kijárat felett.
Szabályozza a távközlést, villamosáramot, élelmiszert, gyógyszert.
A nemzetközi jog szerint Gáza továbbra is megszállt terület.
Izrael még azt is szabályozza:
Hány kalóriát kaphatnak naponta a gázaiak (szó szerint élelmezési kvóták).
Milyen építőanyag juthat be (hogy ne lehessen újjáépíteni bombázás után).
Mennyi üzemanyag jut el kórházakba és vízművekbe.
Nincsenek bakancsok a területen.
A megszállást ma elektronikusan, gazdaságilag, sebészi pontossággal vezetik.Ez apartheid.
Összehasonlítás Dél-Afrikával
Dél-Afrikai apartheid elleni harc veteránjai — köztük Nelson Mandela és Desmond Tutu — kijelentették:
„Az izraeli rendszer rosszabb, mint a dél-afrikai apartheid.”
Főbb különbségek:
Dél-Afrika lehetővé tette a fekete politikai részvételt — Izrael a megszállt palesztinok számára semmiféle politikai jogot nem biztosít.
Dél-Afrika munkaerőként támaszkodott a fekete lakosságra; Izrael célja a palesztinok kitelepítése és eltüntetése.
Még izraeli politikusok is elismerik:
Ehud Olmert (2007):
„Ha a kétállami megoldás meghiúsul, akkor Izrael dél-afrikai típusú harccal fog szembenézni az egyenlő választójogért — és amint ez bekövetkezik, Izrael állama véget ér.”A kétállami megoldás halott.
Ami maradt, az apartheid.
Tagadás és elterelés
Az izraeli tisztviselők és védelmezőik tipikus módszerei:
Antiszemitizmussal vádolják a kritikusokat.
„Biztonsági szükségletekre” hivatkoznak, hogy igazolják a diszkriminációt.
Izraeli arab állampolgárokra mutogatnak, hogy Izrael „demokrácia”.
Valóság:
Az arab izraeli állampolgárok több tucat diszkriminatív törvény alatt élnek.
A biztonság nem igazolja az apartheidet — semmilyen körülmények között.
A demokrácia csak egyesek számára, míg másokra katonai diktatúra vonatkozik.
Ez nem demokrácia.
Ez apartheid.
Cion-nárcizmus: amikor a kritika istenkáromlásnak számít
A cion-nárcizmus egy olyan kóros viselkedésforma, amely minden Izraelt érő kritikát személyes támadásként értelmez a zsidó identitás vagy a „kiválasztottság” eszméje ellen.
Ez a gondolkodásmód Izraelt nem államként, hanem szent tárgyként kezeli — érinthetetlen, elszámoltathatatlan.
Minden kritika — akár jogilag megalapozott, akár emberi jogokra vagy tényekre épül — egzisztenciális fenyegetésként jelenik meg.
A cion-nárcizmus:
A cion-nárcizmus fegyverként használja az antiszemitizmus vádját, hogy elhallgattassa a vitát,
elfedje a háborús bűnöket, és
magát a zsidó identitást is infantilis módon kezeli, amikor azt puszta vak nacionalizmusra redukálja.
Az igazi szolidaritás a zsidó néppel ezt a mérgező abszolutizmust utasítja el,
és védi az igazság kimondásának jogát — még hatalommal szemben is.
Szándékos tudatlanság: az elnyomás csendes motorja
Az elnyomás nem csak erőszakkal működik.Tudatos tudatlanságra is támaszkodik — az igazságtalanság, bizonyítékok és szenvedés figyelmen kívül hagyására.
Ez nem semleges magatartás — hanem társadalomellenes viselkedés:
Aláássa a társadalmi bizalmat.
Elkerüli az elszámoltathatóságot.
Lehetővé teszi a további károkozást.
Megtagadja a közös valóságot és az együttérzést.
A kényelmes hazugságokat választja a nehéz igazságok helyett.
Lehetővé teszi a strukturális elnyomást azáltal, hogy megóvja a kiváltságokat és a hatalmat az érdemi vizsgálattól.
Palesztina esetében a tudatos tudatlanság:
Eltörölt falvak figyelmen kívül hagyása,
A naponta elkövetett megszálló erőszak elhallgatása,
A jogfosztottság rendszereinek normalizálása,
A narratívák fegyverként használata, amelyek az elnyomót áldozatként tüntetik fel.
Minden tagadás, minden hallgatás, minden torzítás mélyíti a sebet, és meghosszabbítja az igazságtalanság életét.
Az elnyomás elleni küzdelem nemcsak bátorságot igényel a hatalommal szemben — hanem bátorságot az önáltatás és tudatlanság ellen is.
🧭 8. rész zárása
Az apartheid nemcsak erkölcsi botrány.
Ez emberiség elleni bűntett.
Egy olyan rendszer, amely etnikai felsőbbrendűségre,
jogi szegregációra,tömeges kitelepítésre és
teljes uralomra épül,soha nem egyeztethető össze az igazságossággal — vagy a békével.
Az izraeli apartheid elismerése nem vélemény.
Ez kötelesség a nemzetközi jog szerint.
A hallgatás bűnrészesség.
9. rész: A globális válasz — Bojkott, tőkekivonás, szankciók és az igazságosságot követelő mozgalom növekedése
A BDS-mozgalom születése
2005-ben több mint 170 palesztin civil szervezet — szakszervezetek, egyesületek, alulról szerveződő közösségek — történelmi felhívást tettek közzé:
„Mi, palesztinok, felszólítjuk a világ lelkiismeretes embereit, hogy bojkottálják Izraelt, vonják ki befektetéseiket, és alkalmazzanak szankciókat, amíg Izrael nem teljesíti a nemzetközi jogot és az emberi jogok egyetemes elveit.”
A BDS-mozgalom a dél-afrikai apartheid elleni bojkott mintájára jött létre — egy bevált, erőszakmentes ellenállási forma az igazságtalansággal szemben.
Három alapvető követelése:
A megszállás és gyarmatosítás megszüntetése, valamint a fal lebontása.
A palesztin állampolgárok teljes egyenlőségének biztosítása Izraelben.
A palesztin menekültek visszatérésének jogának elismerése, az ENSZ 194-es határozata alapján.
Ezek nem radikális követelések.
Ezek alapvető kötelezettségek a nemzetközi jog szerint.
Mit jelent a bojkott, a tőkekivonás és a szankciók?
Bojkott: Olyan izraeli és nemzetközi cégeket célozá, amelyek profitálnak a megszállásból, az apartheidből és a gyarmatosításból.
Tőkekivonás: Intézmények — egyetemek, egyházak, nyugdíjalapok — arra való buzdítása, hogy vonják ki befektetéseiket ezekből a cégekből.
Szankciók: Kormányokra gyakorolt nyomás, hogy diplomáciai, gazdasági és kulturális eszközökkel vonják felelősségre Izraelt.
Ez egy erőszakmentes nyomásgyakorlási stratégia —
nem gyűlölet, nem erőszak, nem antiszemitizmus.
Kulturális és tudományos bojkott
Művészek, írók, zenészek, tudósok és értelmiségiek világszerte egyre inkább támogatják az izraeli intézmények elleni bojkottot:
Nem lépnek fel Izraelben.
Visszalépnek izraeli támogatású fesztiváloktól.
Nem működnek együtt izraeli egyetemekkel, ha azok részt vesznek a megszállásban vagy katonai tevékenységekben.
Támogatók többek között: Roger Waters, Arundhati Roy, Ken Loach, Angela Davis.
Miért?
Mert az apartheid normalizálása = bűnrészesség.
Mert a művészet és az oktatás nem szolgálhatja az elnyomást.
A sportbojkott
Ahogy a dél-afrikai apartheid sportolói ki lettek zárva a nemzetközi versenyekből, úgy egyre többen követelik:
Izraeli csapatok kizárását a nagy sporteseményekről, amíg a megszállás és az apartheid véget nem ér.
Sporteseményeken tüntetések zajlottak izraeli részvétel ellen.
Egyes sportolók megtagadták, hogy izraeli ellenfelekkel mérkőzzenek meg — szolidaritásból a palesztin néppel.
A sport nem lehet menedék az apartheid számára.
Izrael válasza: elnyomás, törvényhozás, propaganda
A BDS-mozgalom egyre növekvő erkölcsi súlya miatt Izrael:
„Létezését fenyegető veszélyként” bélyegezte meg a BDS-t — még inkább hangsúlyozva, mint a Hamaszt.
Törvényeket fogadott el a BDS kriminalizálására Izraelen belül.
Intenzíven lobbizott az Egyesült Államokban és Európában, hogy
a BDS-támogatókra bírságokat szabjanak ki,
feketelistázzák őket,
elbocsássák őket munkahelyeikről.
Ma számos amerikai államban elbocsátható az a tanár, zenész vagy vállalkozó, aki nem hajlandó aláírni egy nyilatkozatot, hogy nem bojkottálja Izraelt.
Ez a szólásszabadság elleni támadás számos amerikai bíróság előtt megbukott.
A mozgalom sikerei és terjedése
Minden elnyomási kísérlet ellenére:
Egyházak, szakszervezetek, egyetemek vonták ki tőkéjüket az izraeli apartheidből profitáló cégekből.
Tudományos szervezetek határozatokat hoztak a bojkott mellett.
A közvélemény — különösen a fiatalabb generációk körében — gyorsan változik.
Friss felmérések szerint:
Az amerikai és európai Z generáció és a millenniumiak többsége már nem támogatja feltétel nélkül Izraelt.
Egyre többen apartheidállamnak tekintik Izraelt.
A történelem iránya megváltozóban van.
Ahogy a dél-afrikai apartheid összeomlott a morális és gazdasági nyomás súlya alatt — úgy fogja Izrael rendszere is.
Hazugságok leleplezése: a BDS nem antiszemita
A BDS ellenzői rendszeresen antiszemitizmussal vádolják a mozgalom támogatását.
Az igazság:
A BDS nem embereket vagy vallásokat céloz,
hanem politikákat, rendszereket és intézményeket.
Zsidó szervezetek — mint a Jewish Voice for Peace vagy az Independent Jewish Voices — nyíltan támogatják a BDS-t.
Holokauszt-túlélők — például Hajo Meyer — támogatták a palesztin bojkottfelhívást.
A BDS nem zsidók ellen irányul.
A BDS az apartheid ellen irányul.Az izraeli elnyomás elleni fellépést antiszemitizmusnak bélyegezni durva sértés mind a palesztinok, mind a zsidók történelmi igazságkeresése ellen.
🧭 9. rész zárása
A palesztin jogokért folytatott globális küzdelem egyre nő, mert:
– erkölcsileg elengedhetetlen,
– jogilag igazolt,
– és történelmileg elkerülhetetlen.
A bojkott, tőkekivonás és szankció nem gyűlöletből fakad.
Hanem szeretetből — az igazság,az emberi méltóság,és a közös emberség iránti szeretetből.
És ahogy a dél-afrikai apartheid megbukott,
az izraeli apartheid is össze fog omlani.
Nem bombák miatt.
Nem gyűlölet miatt.
Hanem az igazság feltartóztathatatlan ereje és az igazságtalanság elfogadásának egyre növekvő mérető kollektív elutasítása miatt.
10. rész: A láthatatlan megszállás — Hogyan uralja Izrael Gázát csizmák nélkül részletesen
Megszállás fizikai jelenlét nélkül
Ezt újra és újra el kell mondani. Ebben a szövegben már kétszer is említésre került — most részletesen kifejtésre kerül.
Miután Izrael 2005-ben kivonta a telepeseket és a szárazföldi csapatokat Gázából, azt állította:
„Gáza már nem megszállt terület.”
Ez az állítás hamis — jogilag, erkölcsileg és gyakorlatilag is.
A nemzetközi jog, beleértve a Negyedik Genfi Egyezményt, nem pusztán fizikai jelenlét alapján határozza meg a megszállást, hanem a terület feletti tényleges ellenőrzés szerint.
Izrael teljes ellenőrzést gyakorol Gáza felett, beleértve:
Határok
Légtér
Tengeri vizek
Távközlés
Elektromos áram
Vízellátás
Személy- és áruforgalom
Polgári nyilvántartás (ki számít lakosnak)
Gáza egy szabadtéri börtön — körülkerített, bombázott, megfigyelt és éheztetett — kétmillió civil rekedt benne.
Ez megszállás ostrom, megvonás és távirányított uralom útján.
Határok és mozgás feletti ellenőrzés
A szárazföldi átkelőket (Rafah Egyiptommal, Erez Izraellel) szigorúan ellenőrzik.
A kilépési engedélyeket ritkán adják meg, gyakran megtagadják diákok, betegek és családegyesítések esetén is.
A beengedett áruk önkényes tilalmak alá esnek — néha cement, papír, orvosi felszerelés, sőt csokoládé is tiltott.
A halászokat kis, katonailag kijelölt zónákra korlátozzák, és gyakran akkor is támadják őket, ha azokon belül maradnak.
A gázai lakosok nem hagyhatják el a területet szabadon.
A legtöbben soha nem lépték át a határt életükben.Ez nem szabadság.
Ez foglyul ejtés.
Ostrom mint háborús fegyver
2007 óta Izrael gazdasági hadviselést folytat Gáza ellen.
Belső izraeli dokumentumok feltárták az úgynevezett:
„Gazdaság fenntartása a humanitárius összeomlás határán” stratégiát.
Ez magában foglalta:
Kalóriakalkulációkat személyenként, hogy csak a „minimális humanitárius szükségletek” legyenek kielégítve — azaz szabályozták, mennyit ehetnek a gázaiak és mennyire lesznek fejlődőképesek.
Ipari és építőipari cikkek importjának korlátozása — ellehetetlenítve a gazdasági talpra állást.
Üzemanyag-ellátás ellenőrzése — hatással a kórházakra, víztisztítókra, mezőgazdaságra és pékségekre.
Ez a „kiszámított fojtogatás” stratégiája, amely kollektív büntetésnek minősül — és háborús bűncselekmény a nemzetközi jog szerint.
Távközlés és megfigyelés irányítása
Izrael ellenőrzi Gáza teljes távközlési infrastruktúráját:
Az internet-hozzáférés korlátozott, megfigyelt, bármikor leállítható.
A mobilhálózatokat Izrael szabályozza.
Tömeges megfigyelőrendszerek — drónok, lehallgatás, kiberműveletek — uralják a területet.
Nincs olyan telefonhívás, internetüzenet vagy mozgás, amelyet ne lehetne izraeli megfigyelés vagy beavatkozás alá vonni.
A megszállás nem csak fizikai.
Ez digitális. Teljes.
Áram és víz mint kontrolleszköz
Gáza áramellátása döntően Izraeltől függ — és azt rendszeresen megszakítják katonai műveletek során vagy büntetésképp.
A vízbázisok kimerültek és szennyezettek — részben izraeli korlátozások és bombázások miatt.
Sómentesítő és szennyvíztisztító létesítményeket bombáznak, megtagadják a javításukat, vagy nem engedik be a szükséges alkatrészeket.
Ma:
Gáza ivóvízének több mint 97%-a alkalmatlan emberi fogyasztásra.
Napi 12–20 órás áramkimaradások jellemzőek.
Ez nem „járulékos kár”.
Ez szándékos infrastrukturális hadviselés.
A pszichés hatás: ostrom mint kollektív trauma
Gáza gyermekei úgy nőnek fel, hogy:
Folyamatos drónzajt hallanak a fejük felett a nap 24 órájában.
Tudják, hogy a kórházak, iskolák és otthonok sem biztonságosak.
Tanúi annak, hogy családtagjaik megelőzhető betegségekben halnak meg.
Állandó félelemben, veszteségben, éberségben élnek.
A pszichológiai sebek mélyek és generációkon átívelők.
Ez nem biztonság.
Ez rendszerszintű társadalmi pusztítás.
Jogi valóság: Gáza továbbra is megszállt terület
Az ENSZ, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, valamint a vezető emberi jogi szervezetek egyértelműen kijelentették:
„Gáza továbbra is megszállt terület.”
Izrael „visszavonulása” nem vetett véget a megszállásnak —
csak a módszerek változtak: közvetlen uralomból technológiai, gazdasági és katonai dominanciává.
Más eszközökkel végzett megszállás is megszállás.
A „fűnyírás” brutalitása
Az izraeli katonai doktrína a Gáza elleni időszakos nagyszabású hadműveleteket így nevezi:
„A fű lenyírása” — eufemizmus tömeges halálozásra és infrastruktúra-pusztításra, hogy „kiindulópontba visszaállítsák” a palesztin ellenállást.
Példák:
Cast Lead-hadművelet (2008–09)
Pillar of Defense (2012)
Protective Edge (2014)
Guardian of the Walls (2021)
A 2023–24-es pusztítás
Minden hadművelet:
civil infrastruktúrát céloz,
több ezer halottat hagy maga után — főként nőket és gyermekeket,
kórházakat, egyetemeket, vízműveket, lakótornyokat pusztít el.
Ez nem önvédelem.
Ez intézményesített, ritualizált állami erőszak.
🧭 10. rész zárása
Gáza megszállása láthatatlan azok számára, akik nem akarnak látni.
De kétmillió ember számára ez napi, fullasztó, halálos valóság.
Izrael teljes kontrollt gyakorol Gáza felett — anélkül, hogy katonák járnák az utcáit.
Ez a modern gyarmatosítás: távolról irányított, blokáddal fenntartott, nyelvvel megtisztított, propagandával normalizált.
És ez emberiség elleni bűncselekmény.
11. Rész: Ellenállás és az Ellenálláshoz Való Jog — Nemzetközi Jog, Etika és a Fegyveres Küzdelem Határai
A megszállás ellenállást szül: Egyetemes minta
A történelem során a megszállás és elnyomás elkerülhetetlenül ellenállást szült.
Példák:
A francia ellenállás a náci megszállás ellen,
Az algériai szabadságharc a francia gyarmati uralommal szemben,
A dél-afrikai küzdelem az apartheid ellen.
A nemzetközi jog elismeri a megszállt népek ellenálláshoz való jogát.
A palesztinok sem kivételek.
A megszállás erőszakos aktus. Az ellenállás természetes, törvényes és történelmileg igazolt válasz.
A háború szabályai: Igazságosság előtte, közben és utána
A háború nem jogon kívüli állapot. Az emberiség kidolgozott alapelveket — az igazságos háború elméletét —, hogy szabályozza:
Mikor jogos a háború (jus ad bellum),
Hogyan kell harcolni (jus in bello),
Hogyan kell a békét helyreállítani (jus post bellum).
Jus ad bellum: Jogos háború csak akkor indítható, ha:
igazságos célja van (pl. önvédelem vagy elnyomás alóli felszabadulás),
legitim hatalom indítja,
minden békés eszközt kimerítettek,
reális esély van a sikerre,
és arányos az elszenvedett fenyegetéssel.
Jus in bello: Harc közben:
különbséget kell tenni katonai és civil célpontok között,
az erő alkalmazásának arányosnak kell lennie,
a foglyokat emberségesen kell kezelni,
tilos a mészárlás, kínzás, kollektív büntetés.
Jus post bellum: Háború után:
a támadókat felelősségre kell vonni,
a civileket meg kell védeni,
a békének az igazságosságon és megbékélésen kell alapulnia — nem bosszún.
Izrael és Palesztina esetében ezek alapján:
A palesztinoknak, mint megszállt népnek, joguk van az ellenálláshoz (jus ad bellum).
Azonban a civil célpontok elleni támadás, mint október 7-én, megsérti a jus in bello elveit.
Izrael tömeges mészárlása, ostroma és éheztetése szintén súlyosan megsérti a jus in bello szabályait,
míg apartheid alapú háború utáni tervei elárulják a jus post bellum alapelveit.
Ebben a háborúban mindkét oldal követett el jogsértéseket,
de az elsöprő erő és rendszerszintű elnyomás az izraeli megszálló kezében van. Az ellenállás jog, de tiszteletben kell tartania az ártatlanokat. Az állami erőszak, ha hatalom védi is, nem mentesít a bűnösség alól.
Az ellenállás jogának jogi alapjai
A nemzetközi jogi eszközök kifejezetten megerősítik a megszállt népek ellenálláshoz való jogát:
1. ENSZ Közgyűlési Határozat 2649 (1970):
„Megerősíti a gyarmati, idegen uralom és megszállás alatt álló népek küzdelmének jogosságát az önrendelkezés jogának gyakorlása érdekében.”
2. ENSZ Közgyűlési Határozat 3246 (1974):
„Újból megerősíti a népek jogát a függetlenséghez, területi integritáshoz, nemzeti egységhez,
és a gyarmati vagy idegen megszállás elleni felszabaduláshoz — minden elérhető eszközzel, különösen fegyveres harccal.”
3. A Negyedik Genfi Egyezmény (1949):
Elsősorban a civilek védelmére összpontosít háborús helyzetben,
de érvényteleníti a megszállás jogsértéseit,
védelmet biztosít a megszállt népességnek,
és ezáltal indokolttá teszi az ellenállást a jogsértésekkel szemben.
Az ellenállás erkölcsi és jogi határai
A nemzetközi jog nem ad szabad kezet.
A jogos ellenállás során is kötelező:
különbséget tenni katonák és civilek között,
elkerülni a civilek célbavételét,
arányos erőt alkalmazni,
tiszteletben tartani a sebesülteket és a foglyokat.
Szándékos civil célpontok elleni támadás — bármely fél részéről — háborús bűncselekmény.
Összegzés:
Az ellenállás törvényes.
A civilek elleni terrorizmus nem az.
E két igazságnak egymás mellett kell léteznie — ellentmondás nélkül.
Palesztin ellenállás: Kontextus és összetettség
A palesztinok az ellenállást számos formában fejtették ki:
Erőszakmentes tiltakozások:
Nagy Visszatérés Menete (2018) — izraeli mesterlövészek tömeges sortüze fogadta.
Diplomáciai erőfeszítések:
Kérelmek az ENSZ-hez, a Nemzetközi Büntetőbírósághoz.
Gazdasági bojkott:
Izraeli áruk és cégek bojkottjára való felhívások.
Fegyveres ellenállás:
Rakétatámadások, katonai célpontok elleni akciók —
sajnos időnként civil célpontokat is érintve.
Amikor a békés eszközöket figyelmen kívül hagyják, eltiporják, vagy további elnyomás követi, akkor növekszik a fegyveres ellenállás.
A radikalizáció miatt a megszálltakat hibáztatni történelmileg és erkölcsileg is hazugság.
Ahogy Martin Luther King Jr. mondta:
„A zavargás a figyelmen kívül hagyottak nyelve.”
Gázában a felkelés nem puszta zavargás —
hanem az életért kiáltás a fulladásban.
A „Folyótól a tengerig” valódi jelentése
A „From the river to the sea, Palestine will be free” (A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz) kifejezést gyakran szándékosan torzítják.
Ez nem zsidók elpusztítására irányuló felhívás —
hanem szabadságot, egyenlőséget és igazságosságot követel a Jordán-folyó és a Földközi-tenger közötti földön.
A palesztinok és szövetségeseik többsége számára ez azt jelenti:
az apartheid, a gyarmatosítás és az egyenlőtlenség rendszereinek lebontását — nem emberek eltörlését.
Egy szabad Palesztina békés együttélésre épülő vízió, nem pedig megsemmisítésre.
A kifejezést „zsidógyűlöletként” beállítani: az egyetemes felszabadítás elhallgattatása és propagandává torzítása.
A náci összehasonlítás fegyverként
A palesztin szolidaritás aktivistáit nácikhoz hasonlítani nemcsak obszcén — hanem sértés a holokauszt áldozatainak emlékére.
A nácizmus ipari népirtás gépezete volt, faji felsőbbrendűségen alapulva.
Egy elnyomott nép felszabadítását követelni ennek szöges ellentéte.
Ezek az összehasonlítások nemcsak pontatlanok, hanem szándékos rágalmazások, amelyek célja az antikolonialista küzdelem megbélyegzése és az apartheid mentegetése.
A nyugati hatalmak kettős mércéje
Ha az ukránok ellenállnak az orosz megszállásnak, hősöknek nevezik őket.
Ha a palesztinok ellenállnak az izraeli megszállásnak, terroristának bélyegzik őket.
Ez a képmutatás:
aláássa a nemzetközi jogot,
megingatja az erkölcsi hitelességet,
meghosszabbítja az igazságtalanságot.
A megszállás megszállás — legyen szó Donyeck tankjairól vagy Gáza felett cirkáló drónokról.
Az ellenállás jog, nem geopolitikai kiváltság.
Az izraeli állami terrorizmus: az elfelejtett fél
A diskurzus gyakran elszigetelten tárgyalja a palesztin erőszakot, miközben elhallgatja az izraeli megszállás krónikus, strukturális erőszakát:
Mindennapos katonai razziák.
Otthonrombolások.
Önkényes letartóztatások.
Telepes pogromok, katonák által védve.
Civilek bombázása.
Blokádok, amelyek éhezést és járványokat okoznak.
Ha egy házilagos rakéta kilövése terrorizmus,
akkor micsoda kétmillió ember szándékos éheztetése?
Micsoda a menekülttáborokra dobott tonnás bombák?
Az ellenállás nem érthető meg anélkül, hogy előbb elismernénk a palesztinok napi szintű rendszerszintű erőszaknak való kitettségét — egy sokkal régebbi és pusztítóbb erőszakot.
🧭 11. rész zárása
Az ellenállás joga szent.
A civil életek tisztelete ugyancsak szent.E kettős erkölcsi mérce egyidejű betartása kötelező.
De ne tévedjünk:
A megszállás az eredeti bűn.
Az ellenállás a következmény.
Az igazságosság a gyógymód.Amíg a megszállás tart, az ellenállás — annak sokféle formájában — folytatódni fog.
A történelem ezt garantálja.
A jog ezt engedélyezi.
A lelkiismeret ezt követeli.
Photo - https://www.nbcnews.com/news/world/oct-7-tens-thousands-dead-forever-war-rcna166765
12. rész: Az október 7-i események – Előre látható tragédia, kiszámított összeomlás
2023. október 7.: A nap, amikor a világ megállt és csak nézett
Míg a korábbi részek október 7-ét mint fegyverként hasznosított tragédiát mutatták be, ez a fejezet a bizonyítékokba és az azok által felvetett dermesztő kérdésekbe merül el.
A Hamász és más palesztin fegyveres csoportok által 2023. október 7-én indított támadások sokkolóak, brutálisak és tragikusak voltak.
Több száz izraeli — civilek és katonák — vesztette életét.
Több száz embert ejtettek túszul.
A határt példátlan módon áttörték.
A fősodratú média ezt úgy keretezte, mint egy „meglepetésszerű támadást”, „Izrael 9/11-ének” nevezték.
De a mélyebb vizsgálat sötétebb, cinikusabb valóságot tár fel:
Október 7 nem hírszerzési kudarc volt.
Október 7 vezetői kudarc volt — talán egy szándékosan engedett katasztrófa, politikai haszonért cserébe.
Előreláthatóság: Figyelmeztetések bőven voltak
Több megbízható forrás megerősítette, hogy figyelmeztetések napokkal korábban elhangzottak:
Az egyiptomi hírszerzés három nappal korábban figyelmeztette az izraeli tisztviselőket, hogy „valami nagy dolog” készül Gázából.
A CIA jelentések fokozott aktivitásra és potenciális eszkalációra figyelmeztettek a térségben.
Izraeli határmegfigyelők többször is riasztást adtak le:
A Hamász tömeges behatolásokat gyakorolt,
Drónokkal blokkolták az izraeli érzékelőket,
Szokatlan tevékenységeket észleltek hetekig.
Néhány határfigyelő rendszer le volt fokozva, vagy elhagyatott volt kulcsfontosságú pontokon.
Ennek ellenére az izraeli katonai és politikai vezetés:
Elutasította a figyelmeztetéseket.
Figyelmen kívül hagyta a határon szolgálók jelentéseit.
Veszélyesen védtelenül hagyott egyes területeket.
Ez inkompetencia volt?
Vagy szándékos számító hanyagság?
A Hanibal-direktíva: Saját embereid megölése a fogság megelőzéséért
A Hanibal-direktíva egy hátborzongató izraeli katonai protokoll:
Ha katonákat fenyeget a fogság veszélye, a parancsnokok felhatalmazást kapnak túlzott erő alkalmazására, még akkor is, ha ez a saját embereik halálával jár.
Október 7-én a Hanibal-direktívát állítólag újra aktiválták, nyilvános bejelentés nélkül.
Izraeli helikopterek, tankok, drónok lőttek olyan járművekre és területekre, ahol izraeli civilek és katonák is tartózkodtak — állítólag azért, hogy megakadályozzák a túszejtést.
Túlélők és igazságügyi bizonyítékok azt sugallják, hogy sok izraeli nem a Hamász, hanem az izraeli haderő lövéseibe halt bele.
Később izraeli pilóták és katonák sokkolva vallották be: bombáztak anélkül, hogy tudták volna, ott vannak-e civilek.
Bizonyítékok például:
Olyan járművek, amelyeket a Hamásznak tulajdonítottak, robbanásmintái inkább izraeli légicsapásra utaltak, mint kézifegyverekre vagy RPG-re.
Több holttestet felismerhetetlenségig megégve találtak bombatölcsérekben — utalva inkáébb légi csapásra, nem tűzharcra.
Az izraeli kormány megpróbálta elhallgatni ezeket a tényeket,
de az ellentmondó törvényszéki bizonyítékok egyre gyűlnek.
Aránytalan pusztítás: A Hamásznak korlátozott tűzereje volt
Szemtanúk és videófelvételek szerint:
A Hamász egységei könnyűfegyverekkel, RPG-kkel, néhány drónnal voltak felszerelve.
Nem rendelkeztek olyan nehéz robbanóanyaggal vagy légi eszközökkel, amelyek olyan szintű pusztítást okozhattak volna, amit egyes helyszíneken láttak.
A felégetett kibucok, lerombolt épületek, kiégett járművek inkább izraeli fegyverek (harci helikopterek, tankok)
működésére utalnak — kontrollálatlan tűz alá vételre.
A mélyebb tragédia újra előkerül:
Sok izraeli nem azért halt meg, mert a Hamász civilek lemészárlását tervezte, hanem mert az izraeli doktrína a túszejtés megelőzését mindenek fölé helyezte — még a saját polgáraik életénél is.
Politikai haszonszerzés: Netanyahu túlélési stratégiája
A támadás idején:
Netanyahu népszerűsége történelmi mélyponton volt.
Tömegtüntetések bénították meg Izraelt, a bírósági reform elleni tiltakozások miatt.
Jobboldali koalíciója összeomlóban volt, korrupció, rasszizmus és szélsőségesség miatt.
Október 7. után:
A tiltakozások egy nap alatt eltűntek.
A másként gondolkodókat árulónak bélyegezték.
Rendkívüli jogköröket kapott.
Netanyahu konszolidálta hatalmát.
Egy olyan válság, amit meg lehetett volna előzni,
új politikai életet adott neki.
Ez nem menti fel a Hamászt háborús bűnei alól.
De elismerést érdemel a tény: Izrael politikai vezetése — különösen Netanyahu — óriásit profitált a vérontásból.
A következmények: Népirtás, mint „válasz”
Sebészeti pontosságú katonai akciók helyett Izrael elindította:
Tömeges bombázások.
Ostromokat, amelyek civileket éheztettek.
Támadásokat kórházak, menekülttáborok és iskolák ellen.
Gáza romokban.
Éhínség terjedt.
Családok és generációk tűntek el.
A halálozási arány palesztinok és izraeliek között október 7. óta —
és valójában az elmúlt évtizedekben — magáért beszél:
Ez nem háború.
Ez mészárlás.
🧭 12. rész zárása
A 2023. október 7-i tragédia valóságos volt, borzalmas és szívszorító. De nem volt megmagyarázhatatlan véletlen.
Ez a tragédia előrelátható — sőt talán kívánatos következménye volt évtizedek elnyomásának, mulasztásainak és cinikus politikai számításainak.
Minden ártatlanul elveszett élet — legyen izraeli vagy palesztin — szégyenfolt mindazokon, akik ezt a katasztrófát megtervezték vagy kihasználták.
A halottak nem még több hazugságért kiáltanak.
Az igazságért — és az igazságtételért kiáltanak.
13. rész: A kollektív büntetés, mint háborús bűncselekmény
A modern hadviselés jogában a kollektív büntetés egyértelműen tilos – mégis ez az izraeli politika egyik központi, megrázó jellemzője a gázai és ciszjordániai palesztinokkal szemben.
Jogi alap: Miért háborús bűncselekmény a kollektív büntetés
Több kötelező érvényű nemzetközi jogi dokumentum tiltja a kollektív büntetést:
Hágai Szabályzat (1907), 50. cikk:
„Általános büntetést – akár pénzbeli, akár más formában – nem lehet kiszabni a lakosságra egyének cselekményei miatt.”
A Genfi Egyezmény IV. része (1949), 33. cikk:
„Egyetlen védett személy sem büntethető olyan bűncselekményért, amelyet nem ő maga követett el. A kollektív büntetések, valamint az összes megfélemlítő és terrorcselekmény tilos.”
A Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútuma (1998):
Bár a „kollektív büntetés” nem külön kategória, az olyan bűncselekmények, mint a katonailag nem indokolható mértékű pusztítás, vagy a civil lakosság elleni támadások, háborús bűnként üldözhetők.
Röviden: egy teljes civil lakosság megbüntetése néhány egyén cselekedeteiért háborús bűncselekmény a nemzetközi jog szerint.
Gyakorlat: Hogyan sérti meg Izrael ezt az alapelvet
Izrael magatartása Gázában és Ciszjordániában évtizedeken át többszörösen megfelel a kollektív büntetés definíciójának:
Ostrom és blokád: Gáza 2,2 millió lakosa – felük gyermek – 2007 óta fojtogató blokád alatt él, amely korlátozza az élelmiszert, gyógyszert, villamos energiát, építőanyagot és még az ivóvízhez való hozzáférést is.
Civil infrastruktúra bombázása: Kórházakat, vízműveket, szennyvízkezelő üzemeket, iskolákat és menekülttáborokat rendszeresen célba vesznek vagy megsemmisítenek „militáns célpontok” ürügyén – ténylegesen a civilek büntetése történik.
Segélyszállítmányok célba vétele és humanitárius segítség korlátozása: Élelmiszert szállító kamionokat, orvosi felszereléseket, segélymissziókat támadtak meg, késleltettek vagy tagadtak meg, annak ellenére, hogy éhínség és tömeges kiszáradás fenyeget.
Kényszerkitelepítés és „biztonságos zónákból” halálzónákká váló részek: A palesztinokat egyik zónából másikba küldik, majd „biztonságosnak” nyilvánított területeken bombázzák őket, gyakorlatilag csapdába ejtve őket halálzónákban.
Áram-, víz- és üzemanyag-ellátás megszakítása: Létfontosságú szolgáltatások megszüntetése nem közvetlen katonai okból, hanem a teljes lakosság elleni tömeges kényszerítő eszközként.
Távközlés és mozgásszabadság kontrollja: Izrael ellenőrzi a távközlést, korlátozza a palesztin mobilitást, megszakítja az internet-hozzáférést, belső ellenőrzőpontokat vezet be, amelyek megbénítják a mindennapi életet.
A kollektív büntetés mögötti stratégiai célok
Ez a brutális rendszer nem véletlen – stratégiai célokat szolgál:
Hogy megtörje a palesztin társadalom akaratát.
Hogy állandó humanitárius kétségbeesést hozzon létre, ellehetetlenítve az érdemi politikai ellenállást.
Hogy felgyorsítsa a kényszerű kitelepítést, lakhatatlanná téve Gázát és a Ciszjordánia egyes részeit.
Ez tankönyvszerű gyarmati ostromháború a 21. században – nem elszigetelt esetek, hanem rendszerszintű és folytatólagosan elkövetett bűnök.
🛑 Záró megjegyzés: Morális és jogi vörös vonal
A kollektív büntetés nemcsak jogellenes – hanem erkölcsi gyalázat bármely olyan állam részéről, amely a „demokratikus világhoz” tartozónak vallja magát.
Amikor gyermekek éheznek katonai döntések miatt, amikor kórházak omlanak össze üzemanyag és gyógyszerhiány miatt, amikor otthonokat bombáznak figyelmeztetés nélkül – ezek nem „tragikus mellékhatások.” Ezek bűncselekmények.
Izrael kollektív büntetésre épülő rendszere ma az egyik legvilágosabb, legkérlelhetetlenebb példája a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértésének.
Ennek figyelmen kívül hagyása, igazolása vagy elhallgatása a nemzetközi közösséget bűnrészessé teszi.
Epilógus: A látás bátorsága, a cselekvés ereje
Amikor apartheid, népirtás és gyarmati elnyomás ellen harcolunk — nem a zsidók ellen harcolunk. Az emberiségért harcolunk.
E hosszú és megrázó utazás végén – tényeken, történelemen, jogon és emberi szenvedésen át – egy egyszerű, de félelmetes igazsághoz érkezünk:
A jövő nincs előre megírva.
A döntéseink fogják alakítani – az, hogy szembe merünk-e nézni a barbársággal, vagy elhátrálunk.
Tisztán látni bátorságot igényel —
a bátorságot, hogy áthatoljunk a propagandán, a kimerültségen, a cenzúrán és a félelmen.
Megköveteli azt az erőt, hogy szilárdan kitartsunk, amikor az intézmények, vezetők, sőt még a barátok is elbuknak az erkölcsi összetartás próbáján.
Megköveteli, hogy szembenézzünk azzal a kényelmetlen ténnyel, hogy a kormányok, a média és a nemzetközi szervezetek gyakran elárulták azokat az elveket, amelyeket állítólag képviselnek.
Megköveteli, hogy elismerjük: a palesztinok dehumanizálása nem véletlen vagy félreértés — hanem tudatos rendszer, amely a történelem legsötétebb fejezeteire emlékeztet.
🔥 Az erkölcsi kötelesség🔥
Nem elég szimpátiát érezni az áldozatok iránt.
Nem elég megrázni a fejünket az atrocitások láttán.
A szolidaritásnak tettekké kell válnia.
A tanúságtételnek ellenállássá kell formálódnia.
Ahol nyíltan követnek el bűntetteket, és a világ elnéz — a hallgatás árulás.
Ahol a hatalmasok lerombolják a törvényt, és a sebezhetőket megfosztják életüktől és méltóságuktól, ott a semlegesség bűnrészesség.
Alább találsz listát arról, hogy mit tehetsz ha segíteni akarsz!
Adományozz olyan szervezeteknek, amelyek a Ciszjordániában élő családokat támogatják, Gáza újjáépítésén dolgoznak, az emberi jogokért küzdenek, és traumafeldolgozást segítő munkát végeznek a térségben. Kérjük, részesítsd előnyben a helyi palesztin bázisú szervezeteket. További információt a „Humanitárius és Békeszervezetek” szekcióban találsz lejjebb.
Követelj fegyverembargót és az apartheid végére pontot tevő intézkedéseket.
Lépj kapcsolatba választott politikai képviselőiddel (az USA-ban kattintással is lehet hívni). A közpénzeket életet támogató szolgáltatásokra – mint például egészségügyre és oktatásra – kellene fordítani, nem pedig elnyomásra és háborúra.
Csatlakozz a helyi, metszésponti szolidaritási mozgalomhoz.
Vegyél részt utcai tüntetéseken, sztrájkokon és kreatív megmozdulásokon. Az Egyesült Államokban például demonstrációkat találsz a US Campaign for Palestinian Rights (USCPR – lásd „Stop Gaza Genocide Toolkit”), a Jewish Voice for Peace, az If Not Now és más csoportok szervezésében. Használj protesteszközöket a „Gaza is Palestine” oldalról.
Vonulj ki az igazságtalanság támogatásából.
A dél-afrikai apartheid megszüntetésében kulcsszerepet játszott a nemzetközi gazdasági nyomás. A palesztinok 2005 óta szólítanak fel hasonló lépésekre: bojkottálni, tőkét kivonni, szankciókat alkalmazni (BDS).
A tőkekivonás (divestment) akkor hatékony, ha kollektíven szerveződik. Csatlakozz helyi kampányokhoz.
Tudj meg többet azokról a cégekről, amelyek hasznot húznak a Gáza elleni támadásokból, a BDS felhívásról és a tőkekivonás módszertanáról.
Kérd meg az egyetemedet, vallási közösségedet, városvezetést vagy nyugdíjalapot, hogy vonják ki befektetéseiket az apartheidhez köthető vállalatokból. Egy egyszerű eszköztár (toolkit) segít az első lépésekben.
Kérd meg közösségedet vagy gyülekezetedet, hogy írják alá az Apartheid-Free Pledge (Apartheidmentes Fogadalom) nyilatkozatot.
Látogass el Palesztinába.
Nemzetközi aktivistaként a jelenléteddel tanúságot tehetsz és támogathatsz. Látogasd meg a menekülttáborokat, ellenőrzőpontokat, és tapasztald meg a hétköznapokat. Vegyél részt oktatási túrákon. Csatlakozz szolidaritási kezdeményezésekhez, amelyek segítik a palesztinokat a telepesek támadásainak kivédésében és a mindennapi életük (sumúd – rendíthetetlenség) fenntartásában: nyájak terelése, olajfák gondozása, gyermekek iskolába kísérése.
Ajánlott szervezetek: Eyewitness Palestine, International Solidarity Movement, Faz3a, To Be There (vezetője: Baha Hilo).
Tanuld meg, hogyan beszélj nehéz témákról.
Találsz tippeket arra, hogyan beszélgess a családoddal, barátaiddal vagy a munkahelyeden Palesztináról a Freedom Within Reach című ingyenes eszköztárban, amelyet a Palestine Feminist Collective készített (lásd a 19. oldalt).
Lépj fel a muszlim és zsidó közösségek elleni gyűlöletbeszéd és erőszak ellen.
Szólalj fel, és ismerd meg, hogyan lehet megszervezni a fellépést az antiszemitizmus, arabellenes gyűlölet és iszlámellenesség ellen. Fontos különbséget tenni az antiszemitizmus és az anticionizmus között.
Oktatóanyagok:
On Antisemitism: Solidarity and the Struggle for Justice
Unraveling Antisemitism plakát és tanterv a Jews for Racial and Economic Justice szervezettől
Curriculum on Antisemitism from a Framework of Collective Liberation
A CAIR útmutatói az iszlamofóbia, zaklatás és előítéletek elleni fellépéshez
Folytasd a tanulást.
Tanulj, kutass, és oszd meg tudásod másokkal. Tudj meg többet arról, kik finanszírozzák az amerikai választott tisztségviselőket.
Gyászoljatok közösen.
Gyászoljatok és imádkozzatok együtt az áldozatokért ebben a népirtásban. Tarts virrasztást, használj saját hagyományaidból származó rituálékat. Tiszteld meg a meggyilkoltak emlékét azáltal, hogy felolvasod a nevüket, elmeséled történeteiket, vagy fényképeiket gyertyák és mécsesek kíséretében kiállítod.
Gyakorold az ön- és közösségi gondoskodást.
Ahhoz, hogy hosszú távon is cselekvőképesek maradjunk, gondoskodnunk kell magunkról és egymásról. Keress eszközöket a reziliencia fejlesztésére, és alkalmazd ezeket a mindennapokban.
Ne égesd ki magad – világíts!
Fejezd ki háládat azoknak, akik bátorsággal felszólalnak az erőszak ellen – politikusoknak, hitközségi vezetőknek, diákoknak, művészeknek, segélyszervezetek munkatársainak és közösségi hangoknak világszerte.
A hála ellenszere a félelemnek és kétségbeesésnek, és ösztönzi az embereket arra, hogy továbbra is hitelesen és együttérzéssel cselekedjenek.
És ne felejtsd el ünnepelni az élet titokzatosságát és szentségét.
🌍 Egyetemes küzdelem🌍
A palesztin jogokért folytatott küzdelem nemcsak egy földről vagy népről szól.
Ez arról szól, hogy vajon az emberiség még hisz-e abban, hogy:
Minden élet egyenlő értékű.
A gyengéket meg kell védeni az erősektől.
A nemzetközi jog több-e, mint halott betű.
A méltóság nem lehet a kiváltságosok luxusa, miközben a többségtől azt megtagadják.
Záró szavak
Tartozunk a halottaknak, a megcsonkítottaknak, a száműzötteknek, az éhezőknek, a bebörtönzötteknek – nem csak azzal, hogy gyászoljuk őket, hanem azzal is, hogy küzdünk egy olyan világért, ahol szenvedésük nem ismétlődhet meg.
Tartozunk a még meg nem született nemzedékeknek azzal, hogy nem hagyunk rájuk egy olyan világot, ahol a kegyetlenség normává válik, és ahol a jog és az igazság nevetség tárgya.
Az igazságtalanság világos meglátása – és az ellene való cselekvés ereje – a legolcsóbb belépőjegy egy olyan jövőbe, amelyben érdemes élni.
Ha ennél kevesebbet teszünk, nem csupán szemlélői vagyunk az atrocitásoknak. Bűnrészesek vagyunk.
A kötelesség ellenállni
A tudás önmagában már nem elég.
Minden hazugság Palesztináról, a tátongó csend a népirtás láttán, minden késlekedés az igazságszolgáltatásban tovább mélyíti a szakadékot, amely előtt az emberiség áll.
A történelem nem azt fogja kérdezni, hogy megértettük-e. Azt fogja kérdezni: kiálltunk-e.
A választás a miénk.
És az idő most van.
Kiállunk az apartheid ellen. Kiállunk a népirtás ellen. Kiállunk a méltóságért – a palesztinokért, a zsidókért, az egész emberiségért.
Forrásgyűjtemény és támpontok az izraeli–palesztin konfliktus kritikai megértéséhez
I. Történelmi események és tények
1948 – Nakba (a "Katasztrófa")
Több mint 700 000 palesztin kényszerű elűzése vagy menekülése Izrael állam megalapítása során.
Folke Bernadotte meggyilkolása (1948)
Az ENSZ közvetítőjét a cionista szélsőséges Stern-csoport gyilkolta meg, miután a palesztin menekültek visszatérését javasolta.
Jichák Rabin meggyilkolása (1995)
A békefolyamat kulcsszereplőjét egy izraeli ultranacionalista ölte meg.
Mizrachi és szefárd zsidók kényszerű áttelepítése, a régi Jishuv zsidóinak elnyomása
A Közel-Keletről, Észak-Afrikából és a történelmi Palesztinából származó őshonos zsidókat a cionista állam projektje nem befogadta, hanem alávetette és marginalizálta — identitásukat elnyomta, történetüket elhallgatta.
Palesztin falvak eltüntetése
Izrael megalakulása után több száz palesztin falu elpusztítása vagy kiürítése.
Ősi olajfaligetek pusztítása
Palesztin mezőgazdasági földek elkobzása és olajfák elpusztítása; helyettük európai fenyőerdők telepítése az Izraeli Zsidó Nemzeti Alap (JNF) által.
Gázai övezet blokádja (2007–napjainkig)
Az izraeli-egyiptomi blokád szárazföldön, tengeren és levegőben, súlyos humanitárius válságot okozva.
Telepek és házrombolások
Az izraeli telepek folyamatos építése Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben; palesztin házak lerombolása engedélyhiányra hivatkozva.
Apartheid-rendszer Izraelben és az 1967-ben megszállt területeken
Független emberi jogi szervezetek (pl. B’Tselem, Human Rights Watch, Amnesty International) egyhangúlag apartheidként jellemzik az izraeli politikát, amely etnikai alapon különbözteti meg a lakosságot jogok, mozgástér és állampolgárság szintjén.
Sabra és Shatila mészárlás (1982)
A libanoni polgárháború alatt izraeli megszállás alatt álló területen a libanoni falangista milícia több ezer palesztin menekültet mészárolt le. Az izraeli hadsereg engedte be őket, és nem akadályozta meg a vérengzést. Ariel Saron védelmi minisztert részben felelőssé tették.
A Palesztin Föld Napja (1976)
Izrael állam földelkobzása ellen tiltakozó palesztin demonstrációk során hat palesztint lőttek agyon — ez a nap a mai napig a palesztin ellenállás szimbóluma.
Ciszjordániai apartheid-falak és útvonalak
A biztonsági fal, amely gyakran palesztin földeken belül húzódik, földelkobzásokhoz, gazdasági ellehetetlenítéshez és mozgásszabadság korlátozásához vezetett. A zsidó telepesek számára külön autópályák épültek.
Adminisztratív fogva tartások, kínzás és gyermekek letartóztatása
Több ezer palesztin van bírósági eljárás nélkül bebörtönözve. Gyermekeket is rutinszerűen tartanak fogva, gyakran éjszakai rajtaütések során.
Palesztin politikai pártok és civil szervezetek kriminalizálása
Számos palesztin emberi jogi szervezetet és baloldali pártot Izrael "terrorszervezetként" listázott, lehetővé téve a megfigyelésüket, betiltásukat, aktivistáik letartóztatását.
Október 2000 – izraeli rendőrség 13 palesztin állampolgárt öl meg
Az izraeli állampolgársággal rendelkező palesztinok ellen elkövetett erőszak egyik legjelentősebb esete, ami mélyítette a palesztin–zsidó állampolgárok közti bizalmatlanságot.
Jeruzsálem státuszának erőszakos újraértelmezése
Kelet-Jeruzsálem fokozatos palesztin-mentesítése izraeli telepekkel, etnikai kiszorítással (pl. Sheikh Jarrah, Silwan), lakásbontásokkal és izraeli törvények erőltetésével.
Trump provokatív lépései (2017–2020)
Az amerikai nagykövetség áthelyezése Jeruzsálembe, a Golan-fennsík izraeli annektálásának elismerése, és az "Ábrahám-egyezmények" egyoldalú kezelése újabb lendületet adott az izraeli kolonializmusnak, miközben a palesztinokat teljesen kizárták a diplomáciából.
II. Jogi keretek és kulcsjelentések
ENSZ felosztási terv (1947) – 181. számú határozat
Genfi Egyezmény IV. (1949) – A megszállt területek civil lakosságának védelme
Római Statútum (1998) – A Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága emberiesség elleni bűncselekményekre
Michael Lynk ENSZ-jelentése az izraeli apartheidről (2022)
Amnesty International (2022): "Izrael apartheid rendszere a palesztinokkal szemben"
Human Rights Watch (2021): "Átlépett küszöb – Az izraeli hatóságok és az apartheid és üldöztetés bűntettei"
B'Tselem (2021): "Zsidó felsőbbrendűség rendszere a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig"
ENSZ Emberi Jogi Tanács nyilatkozatai, különösen Francesca Albanese részéről (2022 óta)
III. Kulcsfogalmak
Apartheid (intézményesített faji elkülönítés)
Telepes gyarmatosítás
Etnikai tisztogatás
Háborús gazdaság (Izrael hadiipari komplexuma)
Műanyag nacionalizmus (mesterséges identitásképzés és kulturális homogenizáció)
Szándékos tudatlanság mint antiszociális viselkedés
IV. Kiemelkedő kritikus hangok és források
Történészek és szerzők
Ilan Pappé – izraeli történész, „The Ethnic Cleansing of Palestine” (2006) szerzője, amely szerint a palesztinok 1948-as elűzése előre megtervezett volt.
Norman Finkelstein – amerikai politikatudós, „Gaza: An Inquest into Its Martyrdom” (2021) című könyvében a gázai emberi jogsértéseket vizsgálja.
Rashid Khalidi – palesztin-amerikai történész, „The Hundred Years' War on Palestine” (2020) szerzője, amely a konfliktus történetét dolgozza fel.
Noura Erakat – palesztin-amerikai jogász, „Justice for Some” (2019) című könyvében a nemzetközi jog kettős mércéit vizsgálja a konfliktusban.
Avi Shlaim – izraeli-brit történész, „Israel and Palestine: Reappraisals, Revisions, Refutations” című mű szerzője.
Ghassan Kanafani – palesztin író, politikai aktivista, a palesztin irodalom kiemelkedő alakja.
Anita Zsurzsán – magyar filozófus, aki fasizmuselmélettel és nemzetközi joggal foglalkozik.
Politikai elemzők és emberi jogi aktivisták
Miko Peled – izraeli-amerikai békeaktivista, „The General’s Son” szerzője.
Chris Hedges – amerikai újságíró, a nyugati imperializmus és az izraeli megszállás bírálója.
Jeffrey Sachs – közgazdász és ENSZ-tanácsadó, aki többször felszólalt a gázai válság kapcsán.
Francesca Albanese – az ENSZ különmegbízottja a megszállt palesztin területeken (2022 óta).
Michael Lynk – kanadai nemzetközi jogász, volt ENSZ különmegbízott, az apartheid definíciójának alkalmazója Izraelre.
Dimitri Lascaris – kanadai ügyvéd és aktivista, aki az emberi jogok és a palesztin ügyek szószólója.
Jeremy Corbyn – brit parlamenti képviselő, a palesztin nép régóta elkötelezett támogatója.
Daniel Levy – brit-izraeli politikai elemző, korábbi izraeli béketárgyaló.
Mohammad Marandi – iráni-amerikai elemző, a nyugati média és külpolitika kritikusa.
Dr. Hanan Ashrawi – palesztin akadémikus, politikus és szónok, a Palesztin Hatóság korábbi tagja.
Anadolu English – a török Anadolu hírügynökség angol nyelvű ága, közel-keleti hírekre fókuszálva.
Boldizsár M. Nagy – magyar jogász, menekültjogi és nemzetközi jogi szakértő.
Ken O'Keefe – volt amerikai tengerészgyalogos, Gáza-flottilla aktivista, az izraeli politika nyílt bírálója.
Peter Oborne – brit újságíró, aki a brit média Palesztinával kapcsolatos torzításait leplezi le.
CODEPINK – amerikai feminista és háborúellenes szervezet, amely támogatja a palesztin ügyeket.
Riyad Mansour – a Palesztin Állam ENSZ-képviseletének vezetője.
Noam Chomsky – amerikai nyelvész, filozófus, az izraeli politika egyik legismertebb bírálója.
Tadhg Hickey – ír színész és komikus, aki szatirikusan mutatja be a nyugati képmutatást a palesztin kérdésben. ### Újságírók és médiumok
Gideon Levy – izraeli újságíró a Haaretz napilapnál, ismert a megszállás dokumentálásáról.
Amira Hass – Haaretz-újságíró, az egyetlen izraeli újságíró, aki hosszú távon a megszállt területeken élt.
Abby Martin – amerikai újságíró, az Empire Files dokumentumsorozat készítője, éles kritikusa az izraeli apartheid-politikának.
Max Blumenthal – a The Grayzone főszerkesztője, az amerikai imperializmus és izraeli politika következetes kritikusa.
Ali Abunimah – a The Electronic Intifada társalapítója, palesztin digitális médiaplatform vezető alakja.
Mondoweiss – amerikai zsidó alapítású független hírportál, amely Palesztinával és az amerikai politikával foglalkozik.
Democracy Now! – független amerikai napi hírműsor, rendszeresen foglalkozik a palesztinok helyzetével.
Richard Medhurst – szír-brit oknyomozó újságíró, YouTuber, antiimperialista nézőpontból.
Mehdi Hasan – politikai kommentátor, volt MSNBC-műsorvezető, a Zeteo alapítója.
Katie Halper – baloldali politikai kommentátor, a The Katie Halper Show házigazdája.
Mahmood OD – független közel-keleti YouTuber, aki a palesztin témákról készít közérthető tartalmakat.
Janta Ka Reporter – indiai hírportál, amely gyakran reflektál a globális igazságtalanságokra, köztük Palesztinára.
The Mizrahi Perspective – zsidó platform, amely belső kritikát fogalmaz meg Izrael rasszista és kolonialista politikáival szemben.
Syriana Analysis – független geopolitikai csatorna, a nyugati beavatkozások és a Közel-Kelet helyzetének kritikusa.
Declassified UK – brit középpontú oknyomozó platform, amely Izrael és a brit külpolitika kapcsolatát is feltárja.
Zeteo – Mehdi Hasan új, független újságírói projektje.
Palestine Diary – YouTube-csatorna, amely a palesztin élet mindennapjait és megszállás alatti valóságát dokumentálja.
Indie Nile – politikai kommentárcsatorna, közel-keleti nézőpontból.
Myriam François – francia–brit újságíró, aki az iszlámról és a Közel-Kelet konfliktusairól tudósít.
Al Jazeera English – Katar alapítású globális hírcsatorna, vezető szereplő a palesztin ügyek bemutatásában.
Daily Dose of HasanAbi – baloldali politikai kommentátorcsatorna, gyakran reagál a palesztin konfliktusra.
KernowDamo – brit politikai YouTuber, aki következetesen elítéli a brit kormány kettős mércéit Palesztinával szemben.
Rania Khalek – újságíró, aki az amerikai beavatkozásokat és az izraeli megszállást elemzi.
Colonial Outcasts – dekolonizációs médiaplatform, marginalizált nézőpontok és palesztin szolidaritás fókuszban.
Middle East Eye – londoni központú független híroldal, a Közel-Keletre és különösen Palesztinára fókuszál.
Double Down News – baloldali brit multimédiás csatorna, amely rendszeresen mutatja be a megszállás hatásait, hangvétele miatt egyesek alkalmanként elfogultnak találhatják.
Palestine Deep Dive – elemző és interjúplatform, amely mélyebb megértést kíván nyújtani a konfliktusról.
Matt Kennard – alapító újságíró a Declassified UK-nál, a brit külpolitika és fegyverexport kritikusa.
The CJ Werleman Show – emberi jogi fókuszú podcast, amely gyakran foglalkozik izraeli jogsértésekkel, hangvétele miatt egyesek elfogultnak találhatják.
Novara Media – brit baloldali médiaplatform, amely szolidaritást vállal a palesztin néppel.
Phil Miller – oknyomozó újságíró, katonai exporttal és izraeli-brit kapcsolatokkal foglalkozik.
Corey Gil-Shuster – az „Ask Project” készítője, amely izraeli és palesztin interjúkon keresztül mutatja be a nézeteket.
Rathbone – valószínűleg független kommentátor vagy aktivista, aki palesztin szolidaritási tartalmakat oszt meg.
BreakThrough News – amerikai, mozgalomközeli hírplatform, amely rendszeresen tudósít Palesztináról.
Sam Husseini – független újságíró, aki a hivatalos narratívák megkérdőjelezésére specializálódott.
https://decolonizepalestine.com - egy oktatási és ismeretterjesztő platform, amely célja a palesztin narratívák tisztázása, a cionizmus történetének és gyakorlatának kritikája, valamint a nyugati dezinformáció lebontása.
Blogközösségek és alulról szerveződő mozgalmak
Jewish Voice for Peace – amerikai zsidó szervezet, amely a palesztin jogokért kampányol.
IfNotNow – fiatal, zsidó-amerikai aktivisták mozgalma, amely az izraeli megszállás ellen lép fel.
Palestinian Youth Movement – palesztin fiatalok nemzetközi szervezete, amely a közösségi ellenállást képviseli.
Független Közel-Kelet fókuszú blogok és kritikus akadémiai platformok – decentralizált, közösségi kezdeményezések a térség igazságos értelmezéséért.
Zsidó és szövetséges anticionista / megszállásellenes mozgalmak
Jews Against White Nationalism – amerikai zsidó kollektíva, amely elutasítja a fehér felsőbbrendűséget és az izraeli apartheidet.
Jews Say No! – New York-i székhelyű szervezet, amely a palesztin jogok védelmében lép fel.
International Jewish Anti-Zionist Network (IJAN) – nemzetközi hálózat, amely zsidó hangokat mozgósít a cionizmus ellen.
Not In My Name – brit kampány, amely az izraeli állami erőszakot nem tartja összeegyeztethetőnek a zsidó közösség nevében történő fellépéssel.
Na’amod: British Jews Against Occupation – brit zsidó csoport, amely elutasítja az izraeli apartheidet és a megszállás támogatását.
Palesztin és arab bázisú mozgalmak
Adalah-NY – New York-i székhelyű kampány az Izrael elleni bojkottért.
US Palestinian Community Network (USPCN) – palesztin jogokat képviselő amerikai bázisszervezet.
Samidoun: Palestinian Prisoner Solidarity Network – nemzetközi hálózat a palesztin foglyok felszabadításáért.
Students for Justice in Palestine (SJP) – amerikai és kanadai egyetemeken aktív diákmozgalom.
Al-Qaws for Sexual & Gender Diversity in Palestinian Society – palesztin LMBTQ+ mozgalom.
BADIL Resource Center – betlehemi központú szervezet a palesztin menekültek jogaiért.
Grassroots Al-Quds – jeruzsálemi platform, amely helyi közösségek megerősítését célozza.
The Popular Struggle Coordination Committee (PSCC) – Ciszjordániában működő, erőszakmentes ellenállási hálózat.
Tadamon! – montreali kollektíva, amely palesztin szolidaritási és antiimperialista ügyeket képvisel.
Kritikus blogok és anti-gyarmatosítás média
Mondoweiss Community Voices – palesztin történeteket és közösségi tapasztalatokat bemutató fórum.
Palestine Square – a Palesztin Tanulmányok Intézetének blogja, kultúra, politika és ellenállás témákban.
+972 Magazine – független izraeli és palesztin újságírók progresszív online magazinja.
The Nakba Files – jogi és történeti blog a Nakba folytatólagos természetéről és a cionizmus kritikájáról.
The Funambulist – dekoloniális építészet és politikai magazin, gyakori palesztin fókuszokkal.
Tabyeen Collective – radikális muszlim kollektíva, politikai teológiával és felszabadításelmélettel.
Beyond the Pale (WBAI Radio) – zsidó kulturális és politikai rádióműsor, anticionista nézőponttal.
Progressive Israel Network – zsidó-amerikai szervezetek koalíciója, amely az igazságos palesztin–izraeli megoldásért dolgozik.
Red Nation Podcast – őslakos vezetésű podcast, amely gyakran párhuzamot von a palesztin küzdelemmel.
Ifjúsági és interszekcionális szolidaritási mozgalmak
Black for Palestine – afroamerikai szolidaritási szervezet a palesztin felszabadítás mellett.
Queers for Palestine – különféle helyi és globális LMBTQ+ szolidaritási csoportok.
Decolonize This Place – New York-i mozgalom az antikolonializmus, a város kisajátítása és a palesztin ügy összekapcsolásával.
International Solidarity Movement (ISM) – nemzetközi aktivisták hálózata, amely a palesztin erőszakmentes ellenállást támogatja.
Young, Gifted, and Black Coalition – amerikai ifjúsági szervezet, amely a feketék és palesztinok közös szabadságküzdelmét hangsúlyozza.
Act Now to Stop War and End Racism (ANSWER) – amerikai háborúellenes koalíció, amely következetesen támogatja a palesztin ügyet.
Ez a gyűjtemény erős kiindulópontot kínál a további önálló kutatáshoz. Nem célja minden választ megadni, de elég támpontot nyújt ahhoz, hogy az olvasó elkezdhesse a saját nyomozását. A valóság ott kezdődik, ahol a kíváncsiság és a felelősség találkozik. Tessék elkészíteni a házi feladatot!